2013. június 18., kedd

DIXI könyv & video

Dixi 
1943–2002
(Fotó: Papp Tamás, 1975, Artpool Collection)



Élő kérdezz, halott válaszolj!
Dixi 1997 nyarán, a Tündér úti hajléktalan szállóban készített jegyzetéből

David G. felkérésére 2013. június 1.-én elkezdtem az örök és végtelen budapesti éjszakában kísértő egykori útitársam, a költészetet életformaként művelő szómágus és szituációteremtő, voltaképpen csak időjárási jelenséghez hasonlítható Dixi (Gémes János) emléke megörökítését szolgáló könyvem és videó emlékművem létrehozásához szükséges kutatásokat. Dixinek nem csak kiterjedt, jórészt feldolgozatlan, publikálatlan munkatörténete van, hanem valódi életkalandokban, és valószínűleg soha nem kideríthető titkokban gazdag, sokdimenziós, labirintus-szerű sors is adatott neki, amelynek feltérképezése óriási feladat. Olyan könyvet nem fogok tudni írni Dixiről, amely mindenkinek egyformán tetszik, inkább neki írok. Megismertem annyira, hogy tudom, min nevetne, min gondolkodna el. Minden ismerőse, barátja, munkatársa, rokona más képet őriz róla, egyik sem mutatja teljes komplexitásában a nagy vagány, a szent szörnyeteg, az elátkozott város csúfondáros szelleme valódi lényét, amelyet valószínűleg ő maga sem tudott megismerni teljességében. Az lenne jó, ha minél több könyv íródna Dixiről, amelyek különböző oldalakról, más-más érzékenységek által megközelítve mutatnák utánozhatatlan, megismételhetetlen, különleges lényét. Személyes visszaemlékezés jellege mellett minden bizonnyal az én könyvemnek is lesznek hiányosságai, hibái, félreértései, noha megírása során igyekszem majd ezeket elkerülni. A minél plasztikusabb, minél több dimenzióval rendelkező Dixi-portré felvázolása érdekében kérem mindazokat, akik ismerték, hogy küldjék el a birtokukban lévő, róla készült fényképek, rajzok és festmények digitális kópiáit (lehetőleg nagy méretben, a megfelelő minőségű nyomtatáshoz szükséges 300 dpi felbontásban), valamint a vele kapcsolatos emlékeiket, történeteket, anekdótákat, rekonstruált szövegeket a dixiblogger@gmail.com címre. Amennyiben a küldött anyagokat közlöm ebben a blogban, illetve bekerülnek a könyvbe, vagy/és a videó-műbe, természetesen meg fogom jelölni a forrásukat. Minden segítséget előre is köszönök.

A blogban található szövegek, kutatási eredmények, dokumentumok utánközlése esetén kérem az átvett anyagok forrásaként a http://dixiblogg.blogspot.hu/ -t feltüntetni! 

2013. június 18.
Najmányi László
http://wordcity.webs.com/index.htm

P.S.: A blog fejlécén látható kép Dixi 1997 márciusában készített, Galaxia című színjáték-tervét tartalmazó 'Kicsi zöld füzet" (Deák József tulajdona, szkennelve 2005 november 4-én, digitális kópiája az Artpool gyüjteményébe került) két oldalát ábrázolja

BEÉRKEZETT ÉS A NETEN TALÁLT DIXI-TÖRTÉNETEK: Rengeteg történet, pletyka, szóbeszéd kering Dixiről, aki csaknem fél évszázadon át közismert, sokak által megvetett, lenézett, sokak által kedvelt, szeretett, enigmatikus, kikerülhetetlen szereplője volt Budapest élő kultúrájának. A történetek egy része valós esemény emléke, annak ellenére, hogy számos változatban terjedt el, más részük a mesék, mítoszok és legendák világába tartozik. A terveim szerint egy éven belül elkészülő, DIXI – Egy szabad szellem legendája című könyvem tartalmazni fog egy általam leellenőrzött, az őt közelről ismerőkkel egyeztetett adatok alapján rekonstruált Dixi-életrajzot, és egy DIXI LEGENDÁK című fejezetet is, amelybe a leellenőrizhetetlen, vagy nyilvánvalóan hamis, de valamilyen szempontból – például a korszellem, valamint a helyspecifikus kollektív tudat és tudatalatti fő jellemzőinek és működésének bemutatása szempontjából – fontos, érdekes sztorik kerülnek. Az itt következő visszaemlékezéseket még nem osztályoztam a fenti kritériumok alapján:

DixiBlog oldalak:
« 1 – 2 3 4 5 6 7 »
 
A "gyrk" nicket használó topicozó a SZTORIK DIXI RŐL fórumon:
80-as évek eleje, nyár, kurva meleg, ráday utca. dixi valami ásványvizes palackkal a kezében sétál és ordibál: alternatív jégkockát tessék, alternatív jégkockát tesséék...


Dixi fotó Molnár Béla gyűjteményéből (2001?):

Fotó: Fördős Gyula
Molnár Béla gyűjteményéből

Halász Judit:
Tudom a blog tetején levő Dixi által írt színdarabocska-füzetke pontos történetét.  Ezt a "darabot" elő akarták adni a műtét utáni nyáron az óbudai amfiteátrumban, lehetőleg Szentiván éjjel, különleges fények közötti világításban. Ezt a füzetkét 1997-ben, a kerepestarcsai kórházban írta
félvakon Dixi, és  képeslapokból kivágta és papírdarabokból összerakta és összeragasztotta az egyik szeme szürkehályog műtétje után. Elvitte (vagy valamelyik barátja révén eljuttatta) a Múzeum körúti antikváriumba, még a  kórházból – állítólag egy ismerős fiúhoz, aki ott dolgozott, és aki pénzt  adott érte. A szereplők lettek volna: Dixi, Szónusz, Molnár Béla, Pauer Henrik, Major Imre(?), Zoé – most többre nem emlékszem. A "tükör által homéroszan látok" – mondást egész régtől mondogatta a Dixi. Már a Dixi Lee kazettán is rajta van, azt pedig 1989-ben vették fel.

A "Spenót" kódnevű, "rockundroll" nicket használó blogger visszaemlékezése a SZTORIK DIXI RŐL oldalon:
81-ben nyáron a Dixivel a Celler Péterrel (ETA énekese) és a Solymár Árpival (Neurotic gitáros) csavarogtam a belvárosban, rohadt éhesek voltunk. A Népszínház
-Körút sarkon a mecdonalds helyén volt egy önkiszolgáló. A Dixi mondta, hogy maradjunk kint. 3 perc múlva rohant ki a kajáldából és felugrott az épp induló 89-es buszra. Mi utána. Csak a buszon vettük észre, hogy nála van egy púpozott tál főtt disznó nyelv. Durva volt a telebuszon, de benyomtuk.
Spenót


Halász Judit írta:
Ez a könyv: A Kék hold völgye (James Hilton), amely Dixi a "Kis zöld könybe" írt Galaxia darabját és más múveit inspirálta:



Ezt a könyvet szerette Dixi, (kölcsön is adta nekem), mert az ő fő témája van benne, az ugyanis, hogy nincs halál. Ráadásul érdekfeszítően és költőien van megírva, nagyon jól el lehet rajta filózni és fantáziálni. 

A "Tagore" kódnevű olvasó valószínűleg legendának minősíthető visszaemlékezései:
A nagy nőcsábászként ismert Dixi 1961-ben elcsábította Biszku Béla, a retteget belügyminiszter házasságon kívül született lányát, Beátát (más források szerint Natasát – NL megjegyzése), így sikerült elkerülnie a súlyos börtönbüntetést, amelyet a budapesti Pártház lépcsőjén rögtönzött Antikommunista Kiáltványáért kapott volna.

Biszku Béla
Az elcsábított lányt Biszku Béla erőszakkal Moszkvába vitette és bezáratta egy ottani elmegyógyintézetbe, ahol hamarosan öngyilkosságot követett el (más források szerint megölték, éjszaka, álmában párnájával – egyesek szerint Dixi nevű plüssmacijával fojtották meg, illetve kidobták a Lomonoszov Egyetem tornyának ablakából – NL megjegyzése).

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán
Az 1970-es évek elején a budapesti mainstream művészvilág törzshelyére, a Fészek-klubba gyakran belopódzó Dixi elcsábította Ruttkai Évát, emiatt ökölharcba keveredett a díva élettársával, Latinovits Zoltánnal. Később a színészóriás annyira megkedvelte az általa „elátkozott költőnek” tartott Dixit, hogy amikor a veszprémi színházhoz szerződött, magával vitte és együtt laktak a színészházban (miután 1972-ben Latinovits Zoltán Veszprémbe szerződött, dolgoztam vele. 'Az ügynök halála'. című, Valló Péter rendezte előadás díszleteit terveztem, amelynek főszerepét játszotta. Magam is a színészházban laktam, de egyszer sem találkoztam sem ott, sem a színházban, sem Veszprém városában Dixivel, akit akkor már évek óta ismertem – NL megjegyzése)

Halász Judit írja Dixi és Ruttkai Éva kapcsolatáról:
Na, most gyorsan megírtam a Ruttkai Éva dolgot Dixivel kapcsolatban, ami szerintem nagyon fontos, és amit én tudok róla (lehet, hogy más mást tud):
Dixi tényleg sokszor, a legkülönfélébb alkalmakkor beszélt Ruttkai Éváról, mint sejtelmes, enigmatikus csodálata megtestesüléséről. Talán ő volt az egyetlen nő, akiről soha (soha!) nem hallottam tőle semmi negatívumot (egy idő után ugyanis mindenki megkapta a magáét, ki így, ki úgy, – vagy egy jelző, vagy egy meghatározás, vagy a humoros lekicsinyítés mindenféle elképzelhető stilisztikai  formájában). Ruttkaival kapcsolatban azonban mindig a varázslatos női báj, kellem, elegancia, melegség legszebb szavait használta a legfelső fokban és a gyönyörűség szómágiájával.
Többször emlegette Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn c. darabban Maggy szerepében, ahol a fiatal szerelmes nő szinte viszonzás nélkül, lobogóan és önfeláldozóan szereti az alkoholfüggő, súlyos lelki- és identitásválságban szenvedő, vele durván közömbös férjét: a futballsztárból alkoholista, tehetetlen senkivé züllött Bricket. Dixi – szavakkal –  láttatóan megjelenítette Ruttkai Éva egy-egy feledhetetlen mozdulatát: a „Királynő” kesztyűs kézzel int, csókot dob egy sejtelmes édes mosoly kíséretében, majd kedves, meleg hangán súg valamit…
Ő volt a „Királynő”….


Névtelen topicozó a SZTORIK DIXI RŐL fórumon:
Dixi? Él még?
Én utoljára 10 éve láttam. Lent volt párszor a PIAF-ban. Arról volt híres, hogy minden gazdátlanul hagyott italt megivott. Egyszer páran azzal szórakoztak, hogy mosogatólét tettek egy martinis pohárba, citromkarikával a tetején, majd kitették a pultra, várták vajon Dixi mikor bukik rá. Mondanom sem kell, az volt az egyetlen pohár amihez nem nyúlt hozzá.

Várnagy Tibor fotói Dixiről és Lukács Mariról (1988):


Várnagy Tibor:
Egy Dixi által készített montázs, ami Halas István műterméből  (KL3: V. ker. Kossuth Lajos u. 3.) került az első Liget Almanachba (Liget Galéria 1993-1990):
Halas műterméről annyit... Jézusom, hol kezdjem? Akkor a Felszab (jelenleg Ferenciek tere) tér környéke (Astoria, Kálvin tér) volt a Belváros. Halashoz, aki fotós, sokan jártak – képzőművészek, építészek, zenészek, mondhatni a teljes pesti szcéna – szval mindenki, akinek profi fotós munkára volt szükségük, jó repróra, portréra, plakáthoz, meghívóhoz, katalógushoz, vagy egyáltalán magára a nyomdai előkészítésre stb. Halas műtermében stószokban álltak a kféle képek, s őt nem zavarta, h miközben vártál rá, nézegesd ezeket a részben az ő keze alól kikerült, részben mások által odahordott fotókat, plakátokat, meghívókat, kiadványokat. Dixivel is régóta ismerték egymást, őt is többször lefotózta, ebben a műteremben éppúgy, mint máshol, ahol összefutottak (FMK, kféle megnyitók, kocsmák stb.) szval ez a montázs Halas műterméből került elő, gondolom Dixitől kapta. Számomra nemcsak azért volt érdekes, mert 'szép volt' (korabeli képes hetilapokból kivágott fotók keveredtek egy Méhes Mariettáról készített képpel, illetve Dixi fotóautomata által készített fényképével), hanem mert ez, és ehhez hasonló fényképes, ill. kollázs-montázs jellegű munkák nem kerültek bemutatásra Mari és Dixi kiállításán. Hozzátéve, tudtommal ez volt az első, és egyetlen kiállításuk).  Ez volt a kiállítás plakátja:


Magát a kiállítást Lukács Mari kezdeményezte. Egyszer odajött hozzám, mondta, h mostanában rajzolni kezdett, van már egy csomó lapja,  megnézném, s esetleg kiállítanám-e? Arra már nem emléxem, h Mari rajzai is filctollal készültek-e, de Dixié szinte kivétel nélkül. Dixi akkor kapott kedvet hozzá, h kiállítson Marival (társnéjával, gyermekei édesanyjával), mikor Marival már megegyeztünk az időpontban. Akkor Dixi is rajzolni kezdett, szval a végén mindkettőjüktől csupa friss dolgokat mutattunk be. Dixi rajzai szinte kivétel nélkül figurálisak voltak, Marié non-figuratívak. A bemutató után a képeket elvitték, és én soha többé nem láttam őket. Ami csak azért baj, mert így utólag nagyon nehéz lenne rekonstruálni a kiállítást. A sajtóban egyetlen recenzió, és mellette egyetlen repró jelent meg, Antal István (Juszuf) Új Tükörben publikált szövege mellett:


A "rockundroll" nicket használó topicozó a SZTORIK DIXI RŐL fórumon:
Dixi lepukadt HUTYRA FERENC utcai pecojában, nagykabátban próbáltam elaludni a padlón. Megkért, hogy vegyem le a cipőm mert így nem lehet (illik, vagy valami ilyesmi) aludni. 


A "Satu" kódnevű olvasó története:
Dixit régről ismertem. A 70-es években sokszor csöveztem vele a Vidámparkban, hol a Kísértetkastélyban, hol a Barlangvasútban. Arról volt híres a csövesek között, hogy mindig tudott vagy pénzt, vagy piát szerezni. "Maguk várjanak itt. Ne menjenek sehová.", mondta, aztán eltűnt, húsz percre, félórára, aztán visszajött vagy piával, vagy pénzzel. Mindig Tibetről dumált (a tibeti hitrendszer, történelem, hagyományok fontos kutatási területe és gyakori társalgási témája volt az 1960-70-es évek független művészeinek, akiknek köreiben Dixi mozgott – l. Hajas Tibor, Molnár Gergely, Erdély Miklós és mások munkásságát – NL megjegyzése). Mondta, hogy azok ott fenn a hegyekben megfejtették az örökélet titkát. Nem szabad hajat mosni. Akkor mi örökké fogunk élni, mert nemhogy hajat, de lábat se mosunk. Ennyiben maradtunk. Most már nyugdíjas bérszámfejtő vagyok, de azóta sem mostam hajat. Olvastam az újságban, hogy az öreg fiú végleg elutazott. Nyilván megfeledkezett magáról és hajat mosott. Vagy csak visszaszállt Tibetbe.

Az "m.egér" nicket használó topicozó a SZTORIK DIXI RŐL fórumon:
helo. azt hiszem éppen ide illik az egyik utolsó fellépésén (2001 ősz) előadott dalokból 1-2 sor:
ó, én az interneten lakom
átjáróház az agyam, a szívem
ó, én bárkinek lehívható vagyok
egy web-lap, egy hon-lap..

vagy egy másik:
hé, lót, hová tetted a sótartót?
:-))


Najmányi László: FlowerPower (Dixi fotó, 1979):

Néhány héttel Párizsba költözésem előtt zuglói, Gyarmat utcai lakásomban (közel a helyhez, ahol 23 évvel később holttestét megtalálták) készítettem egy 8 képből álló fotósorozatot Dixivel. A fenti kép ebből a sorozatból való. A sorozat 6 képének digitális kópiáit 2012-ben az Artpool Gyűjteményének adományoztam.

A "liyam" nicket használó topicozó a SZTORIK DIXI RŐL fórumon:
nem volt kő bunkó, sőt egyáltalán nem volt bunkó, főleg viccből mondott, meg csinált mindenfélét, ami bunkóságnak is tűnhet, ha nem ismered a dixit. szerette hülyíteni a környezetét és szórakoztatta milyen könnyen fel tud húzni bárkit. azt nem gondolhatja senki, hogy annyi barátja és ismerőse lenne egy bunkónak. és neki volt sok és életreszólóak. 


Az Artpool Gyűjteményből – Dixi Balatonbogláron:

Fotó: Galántai György, 1973
Pereszleky Vanda:
1992-ben, vagy 93-ban lehetett. Tél volt, nagyon hideg. Késő éjszaka kiraboltak a Kékgolyó utcában. Két emberhegy volt, kést szorítottak a torkomhoz, közben egyfolytában röhögtek. Végül elvitték a cipőmet is, azzal, hogy mezítláb nem fogok utánuk futni a hóban. Levetettem a sapkámat, azon toporogtam, várva, hogy jön majd valaki és segít. Legalább fél óra eltelt, nem jött senki. Egyszercsak a szemközti ház kapujából az utcára esett Dixi. Azt hiszem kilökték. Ismertem régről, még az FMK-ból. Feküdt egy ideig a havas járdán, aztán nagy nehezen feltápászkodott. Körülnézett, meglátott engem az utca túloldalán toporogni a sapkán. Addigra már a fogam is vacogott, a lábaim pedig kékre fagytak. Dixi átbotorkált az úttesten, az egyik lábát húzta. "Mire jó a sapka, segít, mint a Klapka!", mondta. A vacogástól egy szót sem tudtam szólni, csak néztem, a könnyek ráfagytak az arcomra. "Hazavigyem kérem? Hógolyó a bérem.", mondta, és a hónom alá nyúlva egyik kezével felemelt, a másikkal felkapta a sapkámat. "De szép ez a sapka, ki kötötte, Klapka?", mondta vigyorogva, aztán a szájába vette a sapkámat, engem meg a hátára ültetett és gyalog hazavitt Kőbányára. A házunkhoz érve a fejemre húzta a sapkát és letett a lépcsőre. Be akartam hívni, de nem jött. "Köszönöm, de szépen", mondta Dixi és felemelte mindkét karját a hóesésben, "Hópehely a bérem". Aztán megvárta, amíg nagynehezen kinyitottam a kaput és bementem. Akkor láttam utoljára, pedig sokáig mindenhol kerestem, hogy megköszönjem amiért megmentette az életemet. Aztán hallottam, hogy meghalt. Nagyon sajnálom.

Dixi 1979 márciusában, a szegedi egyetem klubjában, Najmányi László Run By R.U.N. című mozgásszínházi előadásának szereplőjeként:
Fotó: Gazsi Zoltán
Run by R.U.N. mozgásszínház, 1978-79: Sex Pistols, Ultravox, XRaySpex, Clash és más, akkor Magyarországon még ismeretlen punk együttesek zenéjére, 6-8 órán át, ájulásig futottam egy helyben ("Helybenjárás hétmérföldes csizmában" – Molnár Gergely), közben pezsgőt ittam, nyers tojásokat ettem és dohányoztam. A szegedi előadáson Dixi, Kozma György, Mónus Klári és Papp Tamás is velem futottak, Gazsi Zoltán fényképezett. A Run By R.U.N. előadások célja a tudat működésének leállítása volt. Az előadássorozat divatba hozta a helybenfutást, mint táncot. Kb. 20-30 percnyi futásom után, amikor a klubok közönsége észrevette, hogy nem fogok leállni, csatlakoztak hozzám. Voltak, akik végigcsinálták velem a programot, addig futottak, amíg el nem ájultak. Abban az időben csak az a művészet számított érvényesnek, hitelesnek, aktuálisnak, amely tartalmazta a veszély, a fenyegetettség (és fenyegetés), a halálközeliség elemeit (l. Bécsi Akcionisták, Chris Burden, Marina Abramović & Ulay, Hajas Tibor, Molnár Gergely, SPIONS, stb.). Pár évvel később, a modernizmus agóniája és halála után (a "NO FUTURE" jelszavával induló punk a modernizmus halálsikolya volt), az általános elbutulást, lelki elszegényülést, gettósodást eredményező devolúció egyik első tüneteként már újra elkezdtek festegetni, szobrantani, tücsökzenélni, legitimmé válni a Marcel Duchamp tanításaiból semmit sem értők, a díszítési vágy ősi ösztönének engedelmeskedők, elkezdve a locsi-fecsi mindmáig tartó korszakát. (NL)

Kulcsár Mari (Kagyó) emlékei:
Dixivel az Ádám sörözőben ismerkedtem meg, 1979 áprilisában, ha jól emlékszem. Ebből is sejthető, hogy már vén boszorkány vagyok. Egy nagyobb társasággal voltam, hivatali kollégákkal, akiket már nagyon untam. Dixi virágos ingben besétált az étterembe, ráérősen végigment az asztalok közöt, aztán hirtelen odajött hozzánk és leült mellém. "Egyszer mindenkinek fizetni fogok négy korsó sört, ha most valaki meghív egyre", mondta, és letett az asztal közepére egy régi, agyonolvasott könyvet.
Ha jól emlékszem Az aranyszalamandra titka volt a címe, a szerző nevére nem emlékszem (Donászy Ferenc: AZ ARANY SZALAMANDRA – 1906, Budapest, ATHENAEUM IRODALMI ÉS NYOMDAI RT. – a könyvet 1978 őszén én adtam kölcsön Dixinek, 1979 áprilisának utolsó napjaiban adta vissza NL megjegyzése). "Ebben benne van minden, ami nélkül tilos élni", mondta. Az asztalnál üllő kollégáim nem vették a lapot. Odahívták a pincért és kérték, hogy távolítsák el a hívatlan vendéget. A pincér odahívta a többieket. Dixi nem várta meg, amíg tettlegességig fajult volna a dolog. Felállt, az inge alá csúsztatta a könyvet, gúnyosan meghajolt és elindult az ajtó felé. Útközben megfordult és rám mutatott. "Te pedig velem jössz!", mondta tettetett szigorral, aztán kiment. Pár perc múlva felálltam és otthoni teendőimre hivatkozva elbúcsúztam az asztaltársaságtól. Dixi az étterem bejárata mellett, a falnak támaszkodva várt az utcán. Hajnalig sétáltunk és beszélgettünk (pontosabban ő beszélt, én meg áhítattal hallgattam), az alkímiáról, a rózsakeresztesekről, a Bölcsek Kövéről, és más hasonló dolgokról, amik addig az eszembe se jutottak. Sok évvel később találkoztam újra vele, valamilyen koncerten. Azonnal megismertem, bár rémesen megváltozott. Nem tudtam beszélgetni vele, mert egy nagy, hangos, részeg társaság vette körül, de láttam, hogy megismert, mert a régi rózsakeresztes kézjellel üdvözölt, amire megismerkedésünk éjszakáján tanított. Csak szeretettel és csodálattal tudok emlékezni rá... 

Várnagy Tibor: - Dixi R' & roll című dalának szövege, amelyet a LUKÁCS MARI ÉS GÉDIX (GÉMES JÁNOS) RAJZAI című, a Liget Galériában rendezett kiállítás 1988. január 8.-án rendezett megnyitóján, a Flash együttes akkori tagjaival adott elő (a Balaton/Trabant is játszotta):

Fausti pillanat, örök maradás,
Egy deck-kel állsz és veszed az adást.
A karosszéked körbe-körbe-körbe forog,
Százezer arcod visszamosolyog.

Fluoreszkáló pingponglabdában
Melletted pattog a világ hiánya,
Örök maradás, Fausti pillanat?
Fényéve már, hogy nem láttalak. -

Varga Judit Aranka: Ezt kaptam Dixitől:


Dixiről (persze ennél sokkal több volt...):
Emlékeim szerint először a Kárpátiában láttam. Feltűnt  jellegzetes stílusa, nagyon érdekes embernek véltem. Akkor még 18 körül jártam, Kex, Kárpátia. Először a Kulich Gyula téri URH koncerten (tán az elsőn) szólt hozzám, figyeltem a szövegeket, valami ládán ültem, egyszer csak ott termett Dixi. Megsimogatta a fejem, és kedvesen csak annyit mondott: "végre hazataláltál...". Erre elkezdtek folyni a könnyeim, mert igaza volt. Utána jellegzetes nagy lépéseivel, kezében az elmaradhatatlan borral már ott se volt. '80-tól együtt éltem Dixi – mondhatom – legjobb barátjával (William), így sokat voltunk hármasban együtt. Azt hiszem, értettem Dixi monológjait, és jókat nevettünk együtt. Megismertem Lukács Marit is, akivel rögtön összebarátkoztunk. Két hétig laktunk náluk az Amerikai úton. Non-stop performance volt...:) Teltek-múltak az évek, én komoly munkába kezdtem, és mindent beleadtam. Az FMK megszűnt, így barátom is (W). Dixit nem láttam évekig. Azután egy festő barátnőm felugrott hozzánk, és kit láttam vele? Dixit. Új időszak kezdődött. Panaszkodott Dixi az alkoholproblémáival kapcsolatban, plusz a szürkehályog... Mivel pont, mint szenvedélybetegekkel foglalkozó alapítvány vezetőjeként dolgozom, szerencsére segíteni tudtam Dixinek, aki legszívesebben azonnal befeküdt volna kórházba leszokni az italról. Egy-két hetet várnia kellett, addig itt maradt. Emlékszem, valami nyugtatót szedett, feküdt a nappali egyik ágyán (amit kinevezett "szalonnak), én a fejénél a fotelben. Éjjel-nappal beszélgettünk, nem sztorizgatás jelleggel, hanem komolyan. Mivel épp magánéleti válságban voltam, Dixi "persze" arról is tudott, és próbált különböző tanácsokkal ellátni... Bement a kórházba (Molnár Béla fotó), majd megjelent zsoltárokat énekelve, tán kicsit (?) józanon. Nem sikerült az elvonó. Kérte, és én kiváltottam a gyógyszereit. Következő kórház, könyvtáros volt a Lipóton, kicsit bizakodtam, de akkor se jött össze Dixinek a dolog. Ja, közben az FMK-ban a Csáth Géza darabra büszkén hívott. Úgy játszotta végig, hogy elvonása volt. A gázsiból minden áron bennünket akart meghívni... Drága Dixi...:(
Végül eltűnt a Varázsló. Életemben először kaptam sms-t, hogy Dixi nincs. Köreink megszakadtak. Ezerféle feltevés keringett a körülményekről, de én csak annál maradtam és maradok, amit a róla készült kép hátuljára írt... mégis, ma is fáj.


Can Togay
dixi


na most akkor a dixi
na most akkor
na most
akkor a dixi

na. most. akkor. a. dixi.
szaval. egy.verset. hosszút.
rövidet. saját. szavaival.

most. köhécsel. krákog.
készülődik.
még. csak. egy adag. piát. lenyel.
még.csak. megnyalja. szája
szélét. még csak.
áááá! felüvölt. úgy. próbaképpen.
és. kiereszti a hangját:
imposszibilis fertő gigantikus visszacsavarodása
az időekvilibrrriumnak ha jelentésemnek minden
posztszürreális és szubreális leképződésében, pont ott! igen
pont ott! ott állsz és kitakarod előlem az én SAJÁT
ÁRNYÉKOMAT! hát hogyan kééépzelem én ezt?
úgy! jogyha most még egyszer egy...
belemereszti szemét az üres pohárba, mintha beleejtené
a szemgolyóját, és onnan közvetít egy mélytengeri expedíciót
az elsülyedt titanici fogalomrendszer teljes keresztmetszetéről
platontól az ifjak portásáig – akkor, togay! ha meghívhatnálak,
meghívnálak egy fröccse!!! ez becsületbeli inkongruencia!

parancsolj dixi, itt a fröccs, egészségedre!

András Murányi írta:
– Halász Pisti "halas" című 1993-as albumában is van egy nagyon jó Dixi kép, bár ez valószínűleg közismert.
– 1995–1996–1997-ben, amikor a techno zene itt elkezdődött (és még sokan nagyon hittünk benne hogy egy fontos dolog) Dixi általában eljött a Kozma Péter által Frankhegyen, egy ház alapjának kiásott üresen álló gödörben tartott (és később már több telken átívelő) bulikra és órákig táncolt, délelőtt már sokszor egyedül. Elég ellentmondásos látványt nyújtott mert többnyire belepisált a nadrágjába és úgy táncolt tovább.
77-es vagyok, ennyit tudok csak felidézni.
Üdv és jó munkát!


Vető János (NahTe) fotója Cseh Tamás Antoine és Désiré lemezéhez:
Dixi és Bereményi Géza, 1974
Can Togay írta:
1975, késő este erzsébet hídon. négyen, dixi, bereményi, egy jugoszláv (szerb) lány és jómagam igen elvarázsolt állapotban az olimpia presszó felé tartunk. dixi a híd lejárójánál az elénk toppanó, bennünket igazoltató rendőrtől követeli, hogy értelmezze: "miért van nekem két aláírásom a személyimben?!"– mutatja nikotintól sárga ujjával a fotó alatti részt –, "a saját tollammal kezdtem, de utasítottak, hogy a rendőrségi tollal fejezem be. ez így két aláírás! mire jó ez?" a fiatal rendőr kétségbeesetten néz: “nem kötelező rendőrségi tollal aláírni”... dixi köti az ebet a karóhoz, hogy miért is kettő az az aláírás, mitől az és hogyan az... a rendőr zavartan ismétli, hogy “nem kötelező”, és már rég utunkra bocsájtana, de dixi még toporog körülötte, beszél, beszél, szövi a helyzetet....aztán hirtelen feloldozza a rendőrt, elbúcsúzik tőle, továbbmegyünk... a rendőr megkönnyebbülten búcsúzik, mi meg lépcsőzünk lefelé az olimpia presszó terasza irányába egy újabb 70-es évekbeli örökéjszakába..."

Háy Agnes
Can Togay rendőrös történetéhez
 

Mágus és a rendőrök.

Dixi és a rendőr esetéről Can Togay leírása teljesen hitelesnek hangzik és egy csöppett se érthetetlen számomra. Inkább az különös, hogy Togay nem emlékszik a történelmi háttérre. 
Ugyanis 1975-ben rendőrállamban éltünk. Az éjszakai igazoltatások megfélemlítés célját szolgálták. Ilyenkor rendszeresen vertek meg fiatalokat és aztán vitték őket bíróság elé 'hatóság elleni erőszak' vádjával. Semmi esélye nem volt annak, hogy a megvert fiatalemberek bebizonyíthassák, hogy ők az áldozatok és börtönbüntetést is kaphattak.    (Szexizmus pozitív oldala, hogy ezt lányokkal sose csinálták.) Ami Dixit méginkább fenyegette az a 'KMK' bűne volt: ha nem volt igazolt munkahelye (és Dixinek nem volt) akkor tárgyalás nélkül egy hónapra lecsukták Baracskára 'közveszélyes munkakerülés' jogcímén. 
("Söröcske, Borocska, Baracska" Erről jó lenne, ha írnának azok akiknek ilyen emlékeik vannak, mert fontos a Dixi háttér megértéséhez is. Azt hiszem Döncinek is kellett követ törnie Baracskán, ami nem tett jót a gitáros kezének.)
Tehát kedves Togay ezért terelte Dixi a témát a teljesen jelentéktelen kettős aláírás kérdésre, hogy kizökkentse a rendőrt a szerepéből és ne csukják le. És ezt olyan bravúrosan tette, hogy még te se vetted észre.
Nekem is volt hasonló élményem vele, amikor (talán a Körúton a Gong eszpresszó tartott nyitva éjfél után?) Dixi a rendőrnek Hutyra Ferenc (az utca néve, ahol lakott) életrajzát magyarázta olyan részletességgel, hogy örült a rend szigorú őre hogy elhúzhatja a csíkot.
A legszebb eset az volt, amikor valahol a Felszab tér környékén az éjszakában Dixi zseniális retorikával és megérzéssel behúzott egy rendőrt abba, hogy a szexuális életéről meséljen 5-6 fős társaságunknak. Végül a kis rendőr teljesen átszellemülve ecsetelte nagy nők bájainak gyönyörét. Szinte lebegett. Katartikus élmény volt nekünk, megfélemlített alatvalóknak látni, hogy a hatósági közeg is egy erotikus lény. Csoda volt, mágikus. Az egérből lovat vagy tökből hintót varázsolni az semmi ahhoz képest mint egy rendőrállamban a rendőrből embert. 

Can Togay: 
meglep, hogy háy ágnes megjegyzést fűz egy dixihez kapcsolódó emlékemhez. természetesen jól emlékszem saját életem körülményeire, miként a rendőrállamra is;  azért meséltem el a történetet, hogy felidézzem, végsősoron miképpen humanizált  egy rendőrt dixi egy hetvenes évekbeli éjszakán. a visszaemlékezésben leírt helyzet persze összetett: dixi egyszemélyes polémiába (párbajba) bocsájtkozik a hatalommal, kihívja maga ellen, rátapint abszurditására, felmutatja, a végsőkig hajtja, végezetül feloldozza annak konkrét képviselőjét, nevezetesen azt a bizonyos rendőrt, akivel azon az éjjelen találkoztunk stb.

szösszenetemben nem tartottam szükségesnek mindezt külön-külön elmagyarázni, bíztam az olvasó értelmező készségében – háy ágens esetében ezek szerint kissé elbizakodottan  – , hiszen nem politikai pamflettet írtam a döglött ororszlánról, hanem emlékeztem egy incidensre amiben sok minden benne volt, másrészt az emlék nem rólam szól, hanem dixiről. itt talán még najmányi laci moderátori szerepe is szükségeltetett volna, hiszen háy ágnes megjegyzésével megszegi a blogbelivisszaemlékezések egyik hallgatólagos játékszabályát, amennyiben egy visszaemlékezőre (rám) reflektál (leckében részesít), ahelyett, hogy az emlékezés tárgyára (dixire) koncentrálna. sajnálom, hogy az előbbit tartotta valamiképpen fontosabbnak az utóbbinál.


Najmányi László:
Háy Ágnesnek joga van bármit írni, polemizálnia is szabad, én pedig akkor moderálok, ha feltétlenül szükségét érzem nyilvánvaló ténybeli tévedések korrigálásának, illetve legendagyártást gyanítok. A fiatalabb generációk nagyon keveset tudnak a bolsevik diktatúráról, ezért tartom hasznosnak, hogy Háy Ágnes ismertette a kontextust.

Can Togay:
igazad van, a moderálásodra való érzékenykedő megjegyzésemet visszavonom. egyébként szépen alakul a blog.


Can Togay:
egyébként milyen az ember (én). újra olvastam a posztot és megkövetem háy ágit, amiért felfortyantam. igaza van, nem esett le a tantusz annak idején és most is csak nagy spéttel. én másodéves egyetemista voltam, tehát volt bejegyzett munkahelyem, a társaság többi tagja is "legális" volt. valóban nem figyeltem fel dixi bűvészmutatványának kmk-ás vonatkozására, amit most,háy ágnes magyarázata egyszeriben nyilvánvalóvá tesz... bocs, can togay


Najmányi László:
Minden tiszteletem Can Togayé. Kevés olyan embert ismerek, aki hajlandó újra átgondolni a dolgokat és nemcsak belátni képes a saját hibáját, hanem korrigálni is azt, amiben tévedett. Respect!

Halász Judit írja:
98 táján valamikor Dixivel sétáltunk és beszélgettünk egy szép napos délután az Almássy téren. 2-3 galamb az úton sétált, Dixi megállt mellettük és megszólította őket, hosszan beszélt hozzájuk, azok egyre közelebb és közelebb jöttek és "válaszoltak" burukkolva, Dixi újra válaszolt egy szózuhataggal, azok kiváncsian forgatták a fejüket – még ők is meglepődtek.
Teljesen váratlan, elképesztő, lenyűgöző – csodálatos jelenet volt.

Ugyanígy váratlan volt, amikor a Lipót parkjában sétáltunk 97-ben, s egyszer csak egy pavillonhoz érve egy üvegajtónál egy öreg, kövér kivénhedt macska közelített felénk, és kérdően ránézett az ajtóra és rekedtem meaúzni kezdett: "Áááá, kolléga, szóval be kíván menni?" – szólította meg Dixi, és itt is hosszas szózuhatag áradt a macska felé, és "párbeszéd" alakult ki a macskával, aki meaúzva válaszolgatott, aztán miután befejezte "a társalgást" Dixivel, elégedetten távozott az ajtón át.
Mesés percek voltak, deja vu érzésem volt, mintha Bulgakov: Mester és Margarita c. regényének egy jelenetébe csöppentem volna egy ezer dimenziós időutazás során... hirtelen, váratlan, elvarázsoltan... 


Nada Kowalsky
DIXI 

Nem csak értettem, amit mondott, hanem élveztem is. Nagyon kereken beszélt, olykor óriási, sokféle kitérővel, de mindig kereken. Soha senki nem látta és érzékeltette úgy a világot, mint ő – minden benne szereplő szemszögéből egyszerre – ugyanazt a pillanatot, ugyanazt a játszmát, amiről a végén már képtelenség volt eldönteni valódiságát – vajon kinek a szüleménye – de kivétel nélkül olyanok, amiket boldogan vallasz magadénak. És ebből akárhány. Senki sem tudta ennyire kardélre hányni a pillanatot.
Kívülről tudta a Robinson Crusoe-t, órákig képes volt „felolvasni” nekem – igen élvezetesen – hol letette – hol felvette a könyvet – bármelyiket – áradt a történet.
Nemes rózsát hozott celofán-ablakos, hosszú aranydobozban – filmen láttam egyszer ilyesmit – ebben az országban ez nonszensz volt és mindenképpen fejedelmi, mint mikor orosz kaviárral és pezsgővel érkezett – cirkuszosokkal haverkodott össze a Ligetben – akkor éppen a Stefánián laktam. Ő kalapot, én fátylat öltöttem a jeles alkalomra és kiültünk a hatalmas teraszra, elmélkedett a holdról, a csillagokról, az egész univerzumról – közben keringőztünk.
Táltos mágus volt. Mindig tudta mi van velem, anélkül hogy kérdezte volna – és még azt is tudta, hol rontom el, és hogyan nem kéne. Csak elmondta – nem kérte számon – nem korholt. Szeretettel.
Valahol a belvárosban kezdett követni – olyan 20 éves voltam – nyáron. Mivel én is gyakran követtem illatokat, különös embereket, ez nekem nem volt szokatlan. Élveztem. Meg megálltam, figyeltem lopva kirakat-üvegből és nyíltan is – ő pedig játszott. Leginkább az emberekkel, gyönyörű kis produkciókat adott elő. Szónokolt, vitatkozott, meggyőzte és meglepte a járókelőket. Street art. Mentünk jobbra-balra, nagyon jó volt így sétálni, egyedül és közben mégsem. Sőt. Barátságunk végig kísérte az életemet.
Az egyetlen hajlékkal rendelkező hajléktalan volt Budapesten. Hajlékony volt. Mindenhol mindig ott volt. A Fiatal Művészek Klubjából leggyakrabban kitiltották, de akkor kintről szónokolt és az ablakon ki lehetett nyújtani neki a feleseket. Provokatív volt. A hatóságokat nem bírta és nem volt benne semmi kompromisszum-készség. Sőt bármikor verekedésbe keveredett. Boksz-állásba helyezkedett – vékony volt – és szinte mulatságosan mondta, hogy na, gyertek, ha mertek. Mertek. Sokszor gyűjtöttünk neki fogsorra, útlevélre – de arra nem emlékszem hogy valaha elutazott volna. Szerette a Kárpátiát és akkoriban gyakran jártunk oda. Ő inkább kívül maradt és szórakoztatta a ’nagyérdeműt’. Töpörtyűs zacskó volt a kezében, amibe cserebogarakat kevert és kínálgatta a külföldieket. Megette a BRIXOLT (WC-illatosító, az egyetlen abból a korból).
Mikor Najmányi László megszerezte az Astoria egyik sarkán lévő pincét, ő is odajárt – boldogan vesztegelt annak labirintusaiban, akkoriban egy lány követte őt mindenhová, de soha nem együtt mentek az utcán, hanem ő ment elől, a lány meg mögötte pár méterrel – esetleg a másik oldalon, akkor lehetett tudni, hogy nincs minden rendben köztük A lány fekete haja vissza volt borotválva a homlokától olyan két ujjnyira – akkoriban ez igen meghökkentő volt.
Emlékezetes maradt még egy-két FMK-s fellépése is. Egy Rimbaud vers, zongora és ő:
"ó kastélyok, ó nyarak!
Labada ba da
..
ó kastélyok, ó nyarak!
szabadakarat
.."

Najmányi László: 
Naplórészletek 1971 áprilisából és májusából:
 
Leköltöztem a Chemolimpex pincéjébe, az Astoriánál. A pince bejárata a nyilvános WC-ben van. Kaptam a rácshoz és a lakathoz kulcsokat Edgártól, a Chemolimpex személyzeti igazgatójától, aki a munkával megbízott. Látta a BME Vásárhelyi Pál kollégiumában rendezett kiállításomat februárban. Az egyik, égve úszkáló halakat ábrázoló olajfestményt meg is vásárolta, a pénzből vettem egy pár régi, de csaknem új állapotú cúgos cipőt az Ecserin (másik két festményt Wettstein Muki vett meg, a kiállítás többi képét, valamint rajzaimat és szobraimat a kollegisták ellopták, amit művészetem elismeréseként regisztráltam). Hatalmas pincelabirintus, mennyezetén vastag (kb. 70 cm átmérőjű), égetett agyagból készült szennyvízcsövekkel. Penész-szag, betonpadló, salétromos téglafalak. Az a feladatom, hogy a pincét ifjúsági klubbá alakítsam át. Egyedül akarom elvégezni a munkát,  amiért 3000 Ft honoráriumot kapok, amelynek felét előlegként kifizették. Anyagvásárlásra 3000 Ft-ot kaptam. Lehoztam a magnómat. John Mayall, Spencer Davis Group, Traffic, Rolling Stones, Led Zeppelin, Black Sabbath felvételeket hallgatok. Lehoztam saját készítésű elektromos gitáromat is, a magnóba kapcsolva szólózok.
A klubbot szürrealista stílusban terveztem meg. A szennyvízcsöveket, falakat gótikus ornamentikával és nagyméretű festményekkel akarom borítani. A Chemolimpextől kaptam többszáz   1 m x 1 m x 6 cm méretű dobogót, amelyekből a padlózatot és a festmények alapját fogom kialakítani. Béreltem egy körfürészt és hozzákezdtem a munkához. Építettem magamnak egy magasított lakóteret, lépcsőzetesen egymásra rakott dobogókból. Az egyetemre alig járok be. A műszaki rajzaimat évfolyamtársaim csinálják meg, szívességből, vagy pénzért. 
* * *
Beköltözött Dixi, hallgatag barátnőjével. A pincelabirintus egyik távoli termében élnek. Ritkán látom őket. Néha elmegyünk a Kárpátiába. A hallgatag barátnő ilyenkor 10 lépéssel mögöttünk halad. A Kárpátiában sem beszél. Arca porcelánfehér, haja fekete, homloka felett kiborotválva, keskeny ajkain fekete rúzs, szemöldöke, szempillája nincs, körmein fekete lakk, ruhája, cipője is fekete.
Elkészültek az első Salvador Dalí, Max Ernst és más szürrealisták, valamint a Led Zeppelin és a Black Sabbath ihlette, nagyméretű olajképek, összesen 6 darab. Az egyiken égő tenger felett lángoló kard, a másikon sarkvidéki tájban lebeg a Grál, a harmadikon kitörő vulkánok fényében rusztikus, ácsolt asztal repül. A többi képen izzó koponyák, csontkezek, démonok. A padlót is be fogom festeni. Lávát lövellő kráter felülnézetben, a roncsokat úsztató tenger a kataklizma után, homoksivatag, csontok, fegyverek a táncolók alatt. Edgár, a személyzeti igazgató, és János, a Chemolimpex KISZ titkára lejöttek megnézni a képeket. Hoztak egy üveg whisky-t és bort. Tetszettek nekik a képek. Hallgatták Dixit. Reggel mentek el.
* * *
A Kárpátia és az Astoria között igazoltattak ma éjjel. „Sétálgatunk?”, kérdezte a rendőr. Hangsúlyából kiéreztem, hogy az éjszakai sétát a második és harmadik T között ingázó cselekménynek tartja. Azt akarta megértetni velem, hogy az én őszinte megbánásomon kívül egyedül az ő személyes jóindulatától függ, hogy most kollégájával leveri, vagy nem a vesémet, mert a készülő festményeken gondolkodva, lassú tempóban sétáltam a Kossuth Lajos utcán. „Elhagyott az asszony”, mondtam és igyekeztem elkerülni tekintetét. A jobbkezében lévő személyi igazolványommal a bal öklét paskolta. „Na, akkor azt maga megérdemelte”, mondta egy idő után és visszaadta a személyi igazolványom. „Késő van. Menjen most már haza, aztán máskor vigyázzon!”.
* * *
Ma éjjel hatalmas robajra ébredtem. Meggyújtott zseblámpám fényében láttam, hogy eltört a 70 cm átmérőjű szennyvízcső a hálóteremül szolgáló emelvény felett. Ömlött a város szennyvize, egy teljes kerület Dunába szánt ürüléke a pincébe, eláztatva a hálózsákomat, a frissen fektetett padlót és a falakhoz támasztott festményeimet. Visszanézve láttam, ahogy a festmények lassan elmerülnek a bugyborékoló szartengerben. Az igazi szürrealizmus. Dixivel és hallgatag barátnőjével mezítláb, alsóruhában, a nyilvános WC-n át menekültünk. A WC utcai bejárata valamilyen okból zárva volt. Fel kellett törnünk. Hogy az igazoltatást elkerüljük mellékutcákon osonva jutottunk el a Marek József utcai szobámba. Az alsónadrágot és atlétatrikót viselő, mezítlábas Dixi tartott egy terjedelmes szónoklatot a Bethlen tér ébredező galambjainak. A művészet megváltó hatalmáról és a törhetetlen szennyvízcsövek installációjának fontosságáról beszélt, többek között. Socrates halálát, a kínai trágyázási hagyományokat, a süllyedő Velencét, és Bocaccio Dekameronját is szóba hozta. Nem mentem vissza többé a pincébe. Minden ott tartott ingóságom – magnóm, magnószalagjaim, festékeim, ecsetjeim, ceruzáim, szerszámaim, farmerom, cipőm, könyveim, egyetemi jegyzeteim, igazolványaim  – odaveszett. (A saját készítésű gitáromat, az egyetlen tulajdonomat, amit az áradás elől menekülve sikerült megmentenem, más értéktárgyaimmal együtt az emigrációm után a zuglói lakásom pincéjét feltörő "haverok" privatizálták – NL utólagos megjegyzése).

P.S. (1973-ból származó naplójegyzet)
„A szar ugyanolyan mágikus anyag, mint a kén, vagy az ólom”, mondta Halász Péter, amikor a szarban álló, nagyméretű olajfestményeimről beszéltem neki. Aztán felvázolta a Szar Körét, Dante Poklának legmélyebb bugyrát, ahová az árulók kerülnek. Szeretett mindig überelni. Elmondta, hogy ő több szart is látott, mint amennyi az elöntött pincében lehetett, mert középiskolás korában élesztőt dobtak a KISZ tábor latrinájába. Az élesztőtől megerjedt ürülék térdmagasságig elöntötte a tábort, mondta, aztán hátradőlt a székén és diadalmasan körülnézett. Megint győzött.

PPS.: (2013-ból származó naplójegyzet)
„Dixivel és hallgatag barátnőjével mezítláb, alsóruhában, a nyilvános WC-n át menekültünk. A WC utcai bejárata valamilyen okból zárva volt. Fel kellett törnünk. Hogy az igazoltatást elkerüljük mellékutcákon osonva jutottunk el a Marek József utcai szobámba. Az alsónadrágot és atlétatrikót viselő, mezítlábas Dixi tartott egy terjedelmes szónoklatot a Bethlen tér ébredező galambjainak. A művészet megváltó hatalmáról és a törhetetlen szennyvízcsövek installációjának fontosságáról beszélt, többek között. Socrates halálát, a kínai trágyázási hagyományokat, a süllyedő Velencét, és Bocaccio Dekameronját is szóba hozta.”, írtam az
1971 áprilisából és májusából származó naplójegyzeteimben az Astoriánál lévő pince szennyvízzel történt elárasztódását követő eseményekről. A leírtakat utólag elolvasva nemrég eszembe jutott, hogy Dixi az ürülék megadóztatásának szükségességéről is beszélt a Bethlen tér galambjainak. Az ötlet ismerősnek tűnt, s hamarosan rá is akadtam feltételezhető forrására. „Azt hiszem, arról volt szó, hogy a készüléket a klozetekbe szerelik, mikor valaki szükségletét elvégezte, azt a mérleg pontosan, grammra leméri, és szalagon feljegyzi. Mr. Patorin abból indult ki, hogy a fekália oly államvagyon, amely jelentékeny értéket képvisel. Ha most minden klozeten a mérleg a napi fekáliamennyiséget pontosan feljegyzi, az államnak tudomása lehet arról, milyen értékek felett rendelkezik. Mr. Patorin szerint a klozetet használó havonként a mérlegen feltüntetett ürülékért az államnak térítést köteles fizetni. Csalás ki van zárva. Ennyi kiló, ennyi pénz. A mérlegleolvasó az adatot feljegyzi, mint a villany- vagy gázóránál, a számlát benyújtja, és a polgár, mint közszolgáltatást ezt megfizeti.
    – Sokan – folytatja Savladen – amint hallottam, megkísérelték, hogy a rendszer bevezetése után szükségletüket nem a klozetben végezzék el, hanem a mezőn, vagy eldugott helyeken, nehogy fizetniök kelljen. A mérlegelő olvasó azonban, ha ilyen eset felmerül, vagy egyéb gyanús körülményt észlel, a klozethasználót bírsággal sújthatja. Mire sokan nem egész ürüléküket tették a klozetba, hanem 20-30 dekát csaltak. Tény, hogy ahol a mérleget életbe léptették, a lakosság normális ürülékmennyisége a felére csökkent. A parlamentben a dolgot szóvá tették, és azon vitatkoztak, nem lenne-e helyesebb, ha fekália átalányt vetnének ki. A javaslat megbukott, a hatóság ragaszkodott a súly szerint való díjazáshoz.”, írja Hamvas Béla a Szilveszter című, 1957-ben született regényében.

Lehetséges, hogy Dixi Hamvas Béla művéből merítette az ürülék megadóztatására vonatkozó ötletét? Ha igen, mikor, kinek a révén jutott hozzá a kézirathoz? Hiszen a regényt, a Bizonyos tekintetben és az Ugyanis című munkákat is tartalmazó kötetben csak 1991-ben adta ki a szombathelyi Életünk Szerkesztősége (1991), majd 1997-ben a Medio Kiadó. Lehetséges, hogy Dixi ismerte Hamvas Bélát? Esetleg kóborlásai során eljutott Tiszapalkonyára, vagy Bokodra, ahol a Lukács György által a publikációtól és értelmiségi munkától eltiltott nagy gondolkodó 1954–1964 között raktárosként, illetve gondnokként dolgozott, és ott ismerkedett meg vele? Vagy 1964 után, amikor Hamvas már nyugdíjba vonult és télen Budapesten, tavasztól őszig pedig Szentendrén, ahol gyümölcsöskertjét gondozta, találkoztak és olyan erős szellemi kapcsolat alakult ki közöttük, hogy Dixi kapott egy másolatot a Szilveszter kéziratából? Nem tudom. Ha valaki tudja, kérem értesítsen.
 


Para-Kovács Imre a néha Fiatal Művészek Klubja végnapjairól:
Akkorra már elfogytak a fiatal művészek, ünnep volt, ha Dixi lelátogatott, legalább két hétig volt miről beszélni, persze nem jöhetett be, csak a lépcsőházban ácsorgott, de ott is elég vihart tudott kavarni. (Fiatal Művészek Klubja: Távol a Fikától, Magyar Narancs, 1997/16 - 04. 17
A néhai Fiatal Művészek Klubja az 1970-es években
Budapest, VI. ker. Andrássy út 112.

Lábass Endre beszélget Bíró Dániel egyiptológus, hebraista, műfordítóval 
ELTE Egyetemi Könyvtár Díszterme, 2011. június 7.
(Részletek – Nada Kowalsky gyűjtése):
Bíró Dániel: "...Úgy ismertem meg, hogy a Szentjóby Tamást kipaterolták az országból (1976-ban – NL megjegyzése) és elég nagy hiány volt utána. És a Háy Ági meghívott, hogy bemutasson a Dixinek, neki nagyon fontos embere volt. A Dixi a legfrissebbet… jól informált emberként a legfontosabb információt közölte. A Szentjóbyt kérdezték a bécsi repülőtéren a BBC-től, hogy miért jött el Magyarországról és azt várták, hogy a bolsevizmus rémtetteiről fog értekezni s azt mondta, hogy azért jött, hogy „javítsa az élet minőségét”... Sokat voltunk együtt a Mariék lakásában az Amerikai úton és a Sára még picike volt és a Dixi vitte körül a szobában és mutatta neki a csillárt: ”Látod, ezek a csillagok”.

Nehéz elmondani, mert egy ilyen embert nehéz szóban jellemezni. Fantasztikus, mókus-szerű ember volt, ez a legjellemzőbb, ha van jellege. Minden tényre minden témára, minden szituációban a teljes szituációt érzékelte. Egyszer azt mondta nekem: „Maximális extázis maximális józansággal”. Ez volt a programja és teljesítette is, tetszőleges sokaságban vette az adást. Az egyetlen ember volt ebben a városban, akit ismertem, aki maximális érzékenységgel mindent egészében érzékelt és egészében reagált rá. Egyszerre tudott kommunikálni negyven emberrel...
Bíró Dániel
... Élete végén a svábhegyi hajléktalan-szálláson jártam hozzá újra rendszeresen... 2002-ben halt meg ugye. Hosszú beszélgetéseket folytattunk... valami akkori pszeudo-vallási könyvet olvasott… kérdeztem, mér nem az evangéliumot… ”Azon már túl vagyok”, mondta… finomabban… El is vittem neki a Zóhárt, (a kabbala alapkönyvét, amit fordítottam). Ez valami szinkretisztikus ügy volt, a Védáktól az Eddákig, Kabbala is volt benne, new age maradék-árú… én nem szeretem… persze mindig vannak igazi maradékok benne... 3-szor, négyszer voltam nála ott és arról beszéltünk, hogy lehet a mostani világban hitelesen nyilatkozni…és az utolsó éveimben és a zsinagógai formát találtam, de azt mondta, ez nagyon személyes, ezt megbeszélni sem lehet, kitárgyalni se, mint a szerelmi dolgok, azt sem lehet… És akkoriban egy Gasner nevű muzsikussal dolgozott, nemrég róla hallottam a Rádióban s megemlítették a Dixi nevét is… Meg akkor említették, mikor divat volt a rendőri jelentéseket kiteregetni… akkor egy hatvanas évekbeli házibuliról szóló jelentésben szerepelt… negyven éves pályát járt be… elég hosszú. Hogy a mércéi milyen magasan voltak… Sok mindenkivel beszélgettem Bogláron és kérdeztem, hogyhogy nem találkoztunk Bogláron s azt mondta, ő ott járt egyszer és valami olyat tapasztalt, ami nem volt morálisan elfogadható s ezért soha nem tette be a lábát… Valami emberek közötti, szociális vagy társasági viselkedésmód nem nyerte meg a tetszését és nem ment oda. Legtöbbször a Háy Ágival voltam nála, néha minimálisan füveztünk és emlékszem, hogy koronként más és más elméleti kérdések foglalkoztattak engem, sok mindent olvasok és végiggondolok, de ha teológiai vagy filozófiai kérdésben elakadtam, mindig csak hozzá mentem és nagyon jól eligazított… Egyre emlékszem, a „törvény és a szabály” fogalmának a viszonyáról faggattam és nagyon pontosan... nyomdakész pontossággal tudott fogalmazni olyan kérdések dolgában, amikről az akadémiai világban csak érintőlegesen, úgy beszélnek, mondván, "ezek a nagy kérdések, amikről mi, kisfiúk nem beszélünk". Ő mindig a velejéig ment a kérdéseknek... Mi nagyon jó barátok voltunk…Sok évig nem találkoztunk, de aztán megint… Hogy komoly emberek mennyire tévesen tudják megítélni egymást, nemrég kezembe akadt Petri Gyuri egy kötete, összegyűjtött írások, amiben azt írja, hogy Dixi és Lukács Mari „a kultúra peremén ácsingóznak, szeretnének bejutni” – ez abszolút szarva közt a tőgye… hisz nem a peremén voltak, hanem a centrumában és nem ácsingóztak sehová. De szomorú, hogy nem maradt sok produktum utána (Mint sokan, Bíró Dániel téved. Sok produktum maradt Dixi után, kéziratok, rajzok, hangfelvételek, videófelvételek, de csak egy lemeze, a Dixi Lee került életében kiadásra. Számos filmben, sőt, színházi előadásban is szerepelt – NL megjegyzése) – de ő egy közegteremtő személyiség volt… negyven emberrel tudott egyszerre kommunikálni és rengeteg szituációban megteremtette azt a fluidumot, közeget, médiumot, amiben közlekedni lehetett. Nagyon szerették egymást a Marival, gyakran kegyetlenül bánt a Marival… Kérdeztem, folytatott-e rendszeres stúdiumokat és mondta, hogy a gimnázium elején valamikor… Kijárta az iskolákat és otthagyta. Hogy honnan tájékozódott nem tudom, mert nagyon keveset olvasott (Bíró Dániel téved, Dixi nagyon sokat olvasott – NL megjegyzése). De majdnem mindent tudott, amit tudni lehet… mindenről tudott. Hogy a Buddha tűzbeszédét tudta kivülről… A Dixi pedzegette, azt a tételt, sose magyarázott tovább: hogy „mindenki az”… Tat tvam aszi… Ami azt is jelenti, nem lehet elkárhozni, minden a teremtő része… Voltak blaszfémiára hajló dolgai… Azonosította magát Buddhával és Jézussal, de nem a jó izlés rovására... Van egy anekdóta, elmondom, fiatal bandával mentek a HÉV-en, nem vettek jegyet, jött a kalauz és kioktatta őket, hogy dolgozzanak, mire a Dixi így körbemutatott, hogy „de hát itt mindenki dogozik”… Ott a félig fekve. Elheverve ültek mindenféle szakadt gyerekek és ezt találta mondani. Állandó háborúban volt a FMK-ban a portásokkal, ÁVH-snak nevezte őket… azok is voltak… nem engedték be, mert kiabált velük… És van egy másik anekdota, hogy ott a Fiatal Művészek Klubjában elment egy főelvtárs, kisebb, mint az Aczél, (talán Tóth Dezső). A Nagyteremben leültek a fiatal művészek és az első öt sort üresen hagyták. Dixi leült az első sorban… és elhangzott az előadás és jöttek a kérdések… és a Dixi az első sorban felette a kezét… ”Tessék”, mondta ez az ember. Mire a Dixi megismételte: „Kérdezhetek?” „tessék”. Mire megint: „Kérdezhetek?”… És ez így ment. (Másokhoz hasonlóan Bíró Dániel rosszul emlékszik. A beszélgetés a valóságban így hangzott el: Dixi felállt és megkérdezte: "Szabad szólni?". "Tessék.", mondta az illetékes elvtárs. "Csak ezt akartam kérdezni.", mondta Dixi és leült. – NL megjegyzése) Akkor megkérdezte tőle: „Maga képzőművész?” Mire a Dixi: „Épp ellenkezőleg.” Jól jellemzi a korszakot és az egész szituációt. De olyan belső szabadsággal áldotta meg a Teremtő, hogy… míg én konfliktuskerülő vagyok… hogy ő konfliktuskereső volt. Sokszor megbántott engem és az Ági mondta, hogy minden mester simogat és bököd… változatai vannak ennek a kettőnek. …Sose kérdeztem rá a forrásaira….Fontosabb megbeszélni valónk volt… De egyszer az mondta, hogy „ahhoz, hogy valaki jó regényt írjon, ahhoz szeretni kell picit a szereplőket.”... Egyszer a Mechwart téren találkoztunk és mondtam, hogy mennyire szükségem volna a vele való értekezésre és azt mondta, vegyem számításba, hogy pár napja a filmgyár udvarán feküdt a földön és úgy töltötték a vodkát a szájába… Hogy tudjam, hogy kivel beszélgetek. A nagy témáknál annyira kevésbé jelentős mellékkörülmények… A családom nagyon ellenzője volt a Dixinek, mondván, aki a gyerekeivel így bánik, az nem érdemel tiszteletet. Ez tényleg kényes része az életének…"

Tábor Ádám:
A Várnagy Tibor által elmesélt Dixi–Lukács Mari kiállítást Mariék kérésére én nyitottam meg, fókuszban azzal a történettel, amire a belinkelt Új Tükörbeli Antal Juszuf-recenzió utal.
Vmikor hét-tíz éve Kornis Mityu adott egy interjút a Népszabadságnak a Kádár-kor undergroundjáról (v. részben arról). Miután ott pontatlanul mesélte el Dixinek ezt a bravúrját: az FMK-ba látogató kultúrcenzor teljes szellemi knockoutolását – amit a blogon Bíró Dani is megemlít –, közöltem a lapban egy, az esetet pontosan rekonstruáló, korrigáló hozzászólást. Nyilván ki lehet deríteni, melyik év melyik lapszámában jelent meg, az újságlap nálam el van ásva valahol.) A gépemből küldöm csatolmányként a szó szerinti cikket.
(A korrekción csupán annyit korrigálnék, hogy Szőnyei könyvéből azóta kiderült számomra: Kornisnak igaza volt abban, hogy Aczél is járt előbb vagy később a FIKÁ-ban. De Dixi Tóth Dezsővel párbajozott.)

Tábor Ádám korrigáló hozzászólása Kornis Mihály interjújához a Népszabadságban (A hozzászólás megjelenésének időpontját eddig nem sikerült kiderítenem
– NL megjegyzése): 

Az erdő és a menedékházak

Színesen, érdekesen, sok tekintetben informatívan mesél Kornis Mihály „a hatvanas-hetvenes évek Budapestjének kultikus helyeiről”, vagyis az akkori művészkávéházakról, -kocsmákról, -presszókról, nyilvános értelmiségi társasági körökről, ifjúsági klubokról a Népszabadság július 22-i számában (Kellenek a jó helyek!)
Nyilván sem a „jó helyekről”, sem azok törzslátogatóiról nem adhat akárcsak hozzávetőlegesen is teljes listát – egy ilyen írói emlékezéstől ezt nem is várja el az olvasó. Csupán egyfajta szubjektív körképet a múlt e szeletéről – és ezt meg is kapja. Miután erről a korról és erről a körről 1997-ben A váratlan kultúra címen egy teljes könyvet publikáltam, magam is tudom, hogy még a hozzánk hasonló résztvevő szemtanú számára is milyen nehéz rekonstruálni a művészeti életnek, illetve az underground ellenkultúrának ezt az „életformatikus” elemét. Két korrekciót azonban mindenképpen meg kell tennem, hiszen a jövő kultúrtörténészei számára ez az interjú is fontos forrás lesz.
Az csacsiság, hogy „a Kárpátia sörözőbe inkább a későbbi MDF, míg az Egyetem presszóba talán inkább a majdani SZDSZ járt”. A Kárpátia a kádári reformperiódus csúcsán néhány évig – kb. 1969–1973 közt – minden nap este 6-7 órától zárásig az avantgárd művészek törzshelye volt, de olyannyira, hogy más vendég oda akkor egyszerűen be sem fért, illetve ha mégis betért, nagyon hamar elmenekült. Nem csak Bódy, Dobai, Cserhalmi, Bereményi, Cseh Tamás, Balaskó járt oda, hanem Baksa-Soóstól és Szentjóbytól, Halász Péteréken át Ajtony Árpádig, Pauerig, Hajas Tiborig vagy háromszáz fiatal művész. Az éjféli záróra után pedig későbbi pártszimpátiáinktól függetlenül az sétált át a nonstop nyitva tartó szomszédos Egyetem presszóba, akinek éppen kedve, pénze vagy valakinél hitele volt, pláne, ha – mint én – amúgy is közel lakott. A végleges záróra 1973 körül nyilván azért jött el a Kárpátiában, mert a söröző vezetői vagy/és a kultúrelhárító szervek megelégelték a pénzt alig költő, csóró, plusz ellenzékies, deviáns társaságot. Ahogy évekkel később egyszer Dixi, azaz Gémes János, az underground zseniálisan szellemes és különös rock-prófétája mondta: „a Kárpátia már rég bezárt, de azért persze még jól meg lehet ott vacsorázni”.
És éppen a Dixiről szóló, ráadásul épp az interjú témájának legközepébe vágó, általa nyilván csak hallomásból ismert, valóban emblematikus és legendás történetet rontja el Kornis! Pedig ez legalább olyan frappáns, mintha egy, hozzá hasonló kiváló író tollán született volna meg.1975-ben vagy ’76-ban nem Aczél, csak Tóth Dezső jött el ankétra a Fiatal Művészek Klubjába. (A már patinás Klubot egyébként nyilvánvalóan éppen Petri
Galla Pál szalonjának elhalása, Galántai György boglári Kápolnájának, illetve a Kárpátiának a bezárása miatt jelölte ki a kultúrelhárítás 1973 után avantgárd törzshelynek és asylumnak:  hogy karanténba szorítsa és egyúttal meg is figyelhesse ezt a gyanús kört.) Az első 5–6 sor üresen maradt, Szentjóbyval, Hajassal, Haraszti Miklóssal, Najmányi Lászlóval és vagy 30 másik fiatal íróval és művésszel a terem második felében foglaltunk helyet. Dixi késve érkezett, és közvetlenül Tóth Dezső orra elé ült le az első sorba, aki alig látta tőle a hallgatóságot. Valóban föltette a Kornis által is idézett kérdést, hogy „szabad-e itt kérdezni?”, majd az igenlő válaszra valóban azt mondta, hogy „köszönöm, csak ezt akartam ezt kérdezni”. Csakhogy ezzel nem volt vége! Újra felállt és feltett még egy kérdést, még pedig ezt: „Ha be van tiltva az erdő, minek a menedékház?” Tóth Dezső döbbent arccal meredt rá, mire Dixi hangosabban megismételte a kérdését. Tóth Dezső is felállt – épp egymagasak voltak – és mintegy atyailag, egyben kissé fenyegetően Dixi vállára tette a kezét: „Ön, ugyebár, képzőművész, fiatal barátom?” Dixi megfogta az államtitkár karját, határozottan lefejtette a válláról, és azt felelte: „Sőt, éppen ellenkezőleg!”.
A teljes történet, Dixi találó metaforájával, azt gondolom, valóban sokat mond az akkori idők „kultikus helyeiről”. Egyébként éppen a Dixiéhez hasonló megnyilvánulások miatt nevezhető az underground neoavantgárd művészet váratlan kultúrának.



Bahia Dixiről
1. Sajtóinfo 1993
Dixi Lee

Hogy beszéljünk Dixi-ről anélkül, hogy főbelőnénk magunkat? Dixi a pesti underground és overground leghitelesebb figurája egymagában testesíti meg azt a tudást és kételyt, amelyet annyian ki akartak már mondani, általában sikertelenül. Dosztojevszkij és Kerouac fejein tótágast állva, nyugodtan mondja végtelen versét, időnként szemenköpve vagy megcsókolva a Másikat, mindig otthon van mindig pártfogolva a Semmit. A kazetta könnyed ezerszínű pillantás az igaz őrületbe a Hétköznapok csendjeiből. Dixi könnyedén repül Wahornék puha, mély kíséretén, valahol a távolban mereng egy román presszó melyben Buddha sorozza a hangulatokat a Nagy Szakszervezetbe. Dixi az örök vesztes, tehát örök győztes. Ez az egyetlen Dixi kiadvány mindenkinek ajánlott bevezetés abba a tornába, melyből a gyengébbek is tanulnak. Élvezzük zsebünkben hordozva e kazettát, azt a privilégiumot, amelyért a Mester vérzett a Kárpátia teraszán, melyért betonnal dobolt bordáin, mely úgyis csak az övé. Tehát Dixi a miénk.

Info:
Wahorn András (Bahia 06/1-217-4302)
Kiadó: Bahia - 1993, Bad Quality Records, Artwork.A.R.C.2Stúdió

(Sajnos a 2005-ben lefagyasztott bahia portál archívumát – amelyből eleve sok, a portálon megjelent írás hiányzott – néhány éve levették a netről, így az ott tárolt, kultúrtörténeti szempontból rendkívül fontos szövegek, köztük több Dixiről szóló írás, végleg elveszett. Ez a szöveg Nádassy Attila gyűjteményéből került elő – NL megjegyzése)



Dönci Project: Dixi
(Forrás: Quart)

Sokunknak lehettek kétségei, hogy Dixi, akit a nyolcvanas évek végétől már egyre inkább csak emberi roncsként lehetett látni a budapesti, alternatívnak mondott szórakozóhelyeken, mitől is számított akkora arcnak civilizált zenészkörökben. Valószínűleg sosem sikerült volna teljesen rekonstruálni a kocsmák monomániás vándorköltőjének az évtized undergroundjában játszott inspiráló szerepét, ha Dönci, a nagy idők tanújaként (és gitárosaként - Európa Kiadó, Balaton, Neurotic) nem rakja össze ezt a lemezt. A kazettákra rögzített versrögtönzésekből (ez volt Dixi fő műfaja) felépített dalok körülrajzolják azt az aurát, amelyet a néhány éve halott önpusztító-művész (eredeti nevén Gémes János) hordott maga körül. A szövegek erősek, a zenék átéltek, a mindenféle irányokból érkezett közreműködők (Somló Tamás, Cseh Tamás, Peter Ogi, Víg Mihály, Livius, Fekete Jenő, Kamondy Ági, Szűcs Krisztián stb.) pedig átérzik a vállalkozás különlegességét. A gesztus persze önmagában erősebb, mint a végeredmény, hiszen ennyi helyről érkező és a felvételeket gyaníthatóan külön-külön elvégző társaságban nem alakulhat ki tökéletes alkotó légkör, de ez a lemez akkor is egy fontos pipa az elvégzendő és immár elvégzett feladatok listáján.


Dénes József (Dönci, 1957–2008) interjúja Legát Tibornak a Magyar Narancsban, a Dixinek emléket állító Dönci Project című lemeze kapcsán, 2007/3 01. 18. (Részletek):
Magyar Narancs: Lassan harminc éve, hogy színpadra léptél, de úgy tudom, ez az első "projected".
Dénes József: Igen, de én nem akartam így nevezni a dolgot. Azt szerettem volna, hogy csak annyit írjanak a borítóra: Dixi. Esetleg még a közreműködők nevét. De a kiadó ragaszkodott a Dönci Project elnevezéshez, ami nem a legszerencsésebb, ráadásul nem is fedi a valóságot.
MN: Tényleg elég baljósan hangzik. De miért ne fedné a valóságot? A lemezen nem csak zeneszerző vagy, minden más egyéb is a te elképzeléseid alapján történt.
DJ: Mondhatjuk ezt, de a főszereplő akkor sem én vagyok, hanem természetesen Dixi. És nemcsak azért, mert megpróbáltuk felidézni az emlékét, és az ő szövegeire készült a zene. Amíg élt, többször megkerestem, hogy csináljunk valamit közösen. Született is pár dal, az elsők még a nyolcvanas évek elején, amelyek közül most végre fel tudtunk venni néhányat. De jobb lett volna, ha ez a lemez még Dixi életében megjelenik úgy, hogy minden számot ő ad elő.
MN: Wahorn András készített vele lemezt.
DJ: Igen, és Gasner János is összerakott egy zenei illusztrációt a monológjaira. De soha nem lehetett biztosra menni. Készítettünk egy dalt, de akkor elcsábult valamerre, és hónapokra eltűnt. Teljesen öntörvényű volt, csak a pillanatnak élt. Az utolsó esély arra, hogy készüljön valamilyen közös anyag, a kilencvenes évek végén lett volna. Akkor már nagyon lerobbant állapotban volt, a Baross utcai lakása olyan, mint egy átjáróház, amikor meglátogattam, akkor is pár ember héderezett nála. Nem tudott felkelni, ült az ágyban, és tekergette a rádió állomáskeresőjét. Mindenbe belehallgatott egy kicsit, majd kommentárokat fűzött hozzá. Olyan volt, mint egy dj. Igaz, a látvány mást sugallt, de nekem ennek ellenére tetszett. Mondtam neki: "Figyelj! Csináljunk egy demót!" "Minek?" "Hogy maradjon utánad valami!" Erre ő: "Ja igen, az öreg Marlon Brando kikászálódik a fiatal csaj mellől a szigetről. Értem. Akkor először is hozz bort!" Azt mondtam: "Rendben, de akkor ezt a kannást, amit inni szoktál, hanyagoljuk!" Neki persze mindegy volt. Elkezdtem jegyzetelgetni a monológjait, de azt vettem észre, hogy a harmadik üveg után haza is mehetek, onnantól kezdve használhatatlan volt. A szövegekhez dob-, basszus- és gitáralapot készítettem, neki csak át kellett volna jönnie, hogy rámondja, de többnyire erre is képtelen volt. Nála viszont olyan körülmények voltak, állandó mozgolódás, ordibálás, hogy nem vihettem oda a magnómat. Végül három számot tudtunk így felvenni, ezek rajta vannak a lemezen.
MN: Milyen zenéket szeretett?
DJ: Mindenevő volt. Bírta a popzenét, a kortársat, a bluest, a rock and rollt. Soha nem kötött ki valamilyen irányzatnál. De nemcsak a zenében volt ilyen. Minden érdekelte: a művészet, a vallástörténet, a sport. Nagyon olvasott volt, és teljesen naprakész. Szerintem egy Vágó István-műsorban nagyon messzire eljutott volna.
MN: Lehet. Mégis inkább azt tudom elképzelni, hogy a húszmillió forintos kérdés helyett csak a bejáratig jut el. Ismerve a megnyilvánulásait, már a portás kihívta volna a rendőrséget.
DJ: Én a hetvenes évek végén láttam először, akkor tizennyolc éves voltam. Feltűnt a megjelenése, a kicsit négeres koponyaberendezése, a legfeltűnőbb mégis az volt, hogy kizárólag versekben beszélt. De úgy, hogy azt azonnal ki lehetett volna szerkeszteni. Ezt csodálatra méltónak találtam, és persze azt is, hogy akkoriban még úgy látszott, elpusztíthatatlan. A drog, az alkohol úgy tűnt el benne, mint valami feneketlen kútban, ezért nagyon sokáig azt hittem, itt egy ember, aki büntetlenül csinálhatja azt, amit én nem. Persze nem csinálhatta, a nyolcvanas évek végén az egyik pillanatról a másikra robbant le, de amikor megismertem, ennek nem voltak jelei. Mindenkivel kötekedett, mindenkinek beszólt. Sokan csak ennyit láttak belőle, és ez alapján ítélték meg. De akik közel kerültek hozzá, rengeteget tanultak tőle. Mindezt nehéz lenne konkrét adatokkal igazolni, de például olyan zenekarok munkásságában, mint a Balaton vagy a Neurotic, érezni lehet a jelenlétét. Leginkább Szókratészhez tudnám hasonlítani, csak ő a lusta athéni demokráciát próbálta felrázni, nem éppen szalonképes stílusában. Ráadásul a gondolatait mindig a tanítványai jegyezték fel, akik persze hozzátették a magukét. Dixivel ugyanez volt a helyzet. Abszolút képben volt, mégis állandóan valamiféle iróniát fogalmazott meg a tételes műveltséggel szemben. Azt érzékeltette, hogy sokkal érdekesebb az, amit nem tudsz, amit csak sejtesz. Mindig lépéselőnyben volt. Viszont az írás egyáltalán nem érdekelte. Emlékszem, a nyolcvanas évek elején, a Fiatal Művészek Klubjában megkereste őt az ottani irodalmi ürge, hogy kiadnák a verseit. Nem mondott azonnal nemet. Csak öt perc múlva.
MN: Akkor hogyan jutottál hozzá azokhoz a szövegekhez, amelyekhez újonnan írtál zenét?
DJ: Nagyon illékony, a pillanatnyi dolgokból összehordott életmű az övé. A szövegek egy részét valamilyen formában rögzítették, de olyan is van, ami csak emlékezetből maradt meg. Dixit egyáltalán nem érdekelte szövegeinek a sorsa. Nem zavarta, amikor a közös számainkban belepiszkáltam a soraiba, mert különben rossz lett volna a ritmikája. Most is beleírogattunk egy-két dolgot a szövegekbe. Szerettem volna, ha a betoldásokat dőlt betűvel szedik a borítón, de ez elmaradt.
MN: Enyhén szólva is vegyes összetételű a felkért énekesek névsora. Miért éppen rájuk esett a választás?
DJ: Az volt a becsvágyam, hogy egy olyan zenei keresztmetszetet hozzak létre, amelyben az összes műfaj képviseli magát, amihez Dixinek köze lehet. Mivel ő már a hatvanas években "aktív" volt - erről valószínűleg a Kárpátia étterem pincérei tudnának mesélni -, egészen a beatzenéig kellett visszanyúlnom, majd előremennem az ezredfordulóig, de úgy, hogy közben sikerüljön megnyitnom azokat a kapukat, amik a műfajok közötti átjárást biztosítják. Emellett az is fontos volt, hogy különböző generációkat hozzak össze. Mivel nem tudok jól énekelni, azon voltam, hogy a kedvenc énekeseimet hívjam meg. A legtöbb kritikát Somló Tamás miatt kaptam, hogy ő "túl nagy sztár" ehhez, de Somló egyből levette, mi az ábra, és pontosan úgy viselkedett, ahogy elképzeltem: profiként. Ugyanez a többiekről is elmondható. Féltem, hogy majd elkezdődik a primadonnáskodás, de egyik énekes sem okozott csalódást. Villámgyorsan ment az egész, öröm volt velük dolgozni.

Dönci és Víg Mihály
MN: És legközelebb kikkel fogsz? Évekig voltál a Balaton gitárosa, most már nem. Miért?
DJ: Erről nem akarok beszélni. Inkább arról, hogy Víg Mihály (a Balaton alapítója - L. T.) segítsége nélkül nem készült volna el a Dixi. Nemcsak gitárosként, énekesként és szövegíróként van jelen, de a szervezési feladatokat is ellátta. ' volt a "kapitány", nekem csak a zenével kellett törődnöm...
MN: A Dixi-lemezen elég feltűnő helyen olvashatjuk az egyik közreműködő, Folk Iván neked szóló köszönetnyilvánítását azért, hogy tizenhét évvel ezelőtt elkísérted őt Jézushoz. Ő azóta is elkötelezett hívő keresztény, te viszont már régen otthagytad a nyájat.
DJ: Iván remek zenész, aki nagyszerű munkát végzett gitárosként és hangmérnökként is. Nehezen szántam rá magam, hogy felkérjem a közreműködésre, hiszen Dixi személye egy "hites" számára teljesen elfogadhatatlan. Rövid gondolkodás után elvállalta, kizárólag az irántam érzett szeretet és aggodalom miatt. Nem kért mást, csak hogy ez a szöveg szerepeljen a borítón. Nem is lenne ezzel probléma - bár nem tudom, mit szólna hozzá Dixi -, csak éppen elég furcsán néz ki, hogy ez a legfeltűnőbb szöveg. Ahogy kinyitod a borítót, majd leugrik a papírról. Egyértelmű szerkesztési hiba, ezért nem viszem el a balhét...


molnarzsoltattila:
(Forrás: indexfórum)
Lehet, hogy nem igazán itt a helye, de talán ettől kicsit felleldül ez a topic:
Dönci Project
Dixi

"Gémes János, vagy „Dixi” (ahogy mindenki nevezte), a hatvanas években lett Budapest szerte ismert, „kultikus” figura. Experimentális költő, non-stop performer, aki haláláig, 2002.-ig volt különleges szereplője a budapesti szórakozóhelyeken lezajló szokásos esti cselekményeknek. Szabad volt akkor, amikor mindenki rabnak érezte magát. Extatikus, szürreális, nyelven repítette verseit a szélbe. A beszéd az esztétika és a szellem kifejeződése lett, a nyelvet arra használta valaki, amire való. Mámorban, extázisban szavalta különös szövegeit. Látnok, jós és sámán volt. Valami vezérféle, huszadik századi Szókratész, kicsit olyan, mint egy vándorprédikátor, akit követnek a tanítványai.
Dixi életének utolsó esztendejében Dönci (Dénes József) elhatározta, hogy a rendelkezésére álló szerény technikai lehetőségek mellett megpróbál valamit ennek a különös lénynek hatalmas élményanyagából megmenteni. Kettejük közös munkájának eredménye lett egy négysávos kazettás magnóra készült demo, amelyről Dixi énekhangját sikerült elkülönített sávon megőrizni. A zenét stúdióban, már jó körülmények között rögzítettük. Azoknál a szerzeményeknél, ahol Dixi énekhangja nem állt rendelkezésre, Dönci vendégénekeseket hívott.
A zenészeket is ő válogatta össze.
A sokszínű társaság, a zenészek különböző háttere tenné érzékelhetővé azt a hosszú időszakot, ami alatt Dixi tevékenykedett.
Somló Tamás, Cseh Tamás a hatvanas évek végét, a hetvenes éveket hozzák a képbe, Víg Mihály, Ogi és Dönci a nyolcvanas éveket, végül itt vannak a fiatalok, Frenk, Laca, Szűcs Krisztián, Szekeres András, akik Dixi utolsó fellépéseinek voltak tanúi.
Dixinek állít emléket ez a tizenhárom dal, akiről immár elmondható, hogy különleges sors méretett rá, és az úton, mely csak az övé volt, végigment olyan következetességgel, mint a bölcsek, a szentek, a bolondok és a bűnözők. Emléket hagyott, mintha csak ennyi lett volna szándéka. Meghökkenünk, hosszan elgondolkodunk, ha ritka, furcsa lényét felidézzük. Mondd valamit, de a jelentést, a kulcsot már egyedül kell megtalálnunk."
– Víg Mihály

A lemezen közreműködik:
Somló Tamás- ének
Cseh Tamás- ének
Víg Mihály (Balaton) - ének,gitár
Frenk (Hiperkarma)- ének, dob
Lívius (Quimby) - ének, ütős hangszerek
Szekeres András (Junkies) - ének Peter Ogi - billenytűk
Szűcs Krisztián (HS7) - ének
Dönci (Balaton) - gitár
Varga Laca (Hiperkarma) - bass
Fekete Jenő (Muddy Shoes) - gitár
Folk Iván - gitár
Kamondy Ágnes - ének
Kováts Adél - hegedű
Ágoston Béla - szájdoromb
Dixi

Dixi. Ki ne ismerte volna ezt a nevet, ki ne találkozott volna vele, a flaszterköltővel, aki az új évezred elejéig valaha is ellátogatott a budapesti éjszaka frekventált szórakozóhelyeire.
És bár Dixi már elment, de itt hagyta barátait, műveit, és hangját, amelyekből Dönci (Balaton) és az általa felkért zenészek egy keresztmetszetes, de maradandó, önálló alkotást hoztak létre.

Dixi info:
http://www.artpool.hu/ketseg/dixi/party.html
 

És az album:
Dönci - Dixi projekt
01. Titok nélküli ember
02. Horizont
03. Angyali kórus
04. Gizeh
05. Idézetek
06. Műpillás kémnő
07. Ó drágám
08. Otthon
09. Telefon-dialóg
10. Vagy-vagy
11. Ó Kastélyok
12. Fausti pillanat
13. Vénuszhaláltánc

Pauer Gyula (1941–2012), 2009. 11. 30. (beérkezett via Nada Kowalsky):
Elég jól össze is barátkoztunk, bár sokáig, hosszú ideig kutattam, hogy vajon mivel is foglalkozhat valójában. Az hogy van-e annak értelme, mélyebb, szürreális vagy dadaista vonatkozása annak, amit mondott, szövegelt, véleményt alkotott mindenről és hatalmas szövegláda volt, így mondanám. Azt kutattam, hogy annak van-e értelme? Általában azt vettem észre, hogy valamit mindig eltitkol. Mondja, mondja, mondja, és aztán valamit mindig eltitkol. Dixi tudod a Dixi szó magában véve azt jelenti, hogy megmondta… Van egy ilyen latin mondás, hogy ő megmondja… Mindig mondta… Olyan történeteket tulajdonítottam neki, hogy ő otthon ír, amikor eltűnik, amikor senki sem látja és alkohol hatása alatt, részben más hatás alatt töredékesen felmondja. De nem tartja szükségesnek, hogy eleje tárgyalása és befejezés elegyen, értelme legyen… csak kiemel töredékeket és sejteti miről szól, amivel mániákusan el van foglalva.
Az utcai élete,a folyamatos társasági élete és teljes eltűnése arra inspirált, hogy ez egy frankó srác és még jobban meg kell ismerkedni. És elindultam a körútjaira és lassacskán kellett rájönnöm, hogy is van. Balatonbogláron még én magam őrültebbnek éreztem magam, mint amilyen ő volt sőt ő mondta rám, hogy nem vagyok normális. Mélyen átrágtuk egymást sose tudtuk eldönteni, melyikünk normális. De egy idő után sok változás történ, belekeveredtem a színházi világba, ritkán jártam Pesten, nem mentem az FMK-ba, a Bajtársba, a helyekre, ahol találkoztunk. Nem is tudtam, hogy él. Később esett le a tantusz, hogy ez a srác egyfolytában hivatásának tekinti, hogy prédikáljon és prófétáljon… nem jövendőt mondott, de rejtélyes, hatalmas szövegeket tudott mondani, hihetetlen színesen. Kicsit Szentkuthysan meg mittomén, Joyce-osan, azt ő nagyon hozta nekem, amit ismertem magyarul. Elváltam a feleségemtől, s a lakásunkat odaadtuk a Henriknek, szoros kapcsolatba kerültünk, mert Dixi beköltözött a lakásomba, a Henrikkel együtt lakott. Úgy éreztem, Henriknek nem tesz rosszat, hogy a Dixivel barátkozik, hiszen az ő 18-20 éves korát megszínesíti, rá volt bízva, hogy dönt. De otthagyta Henrik az iskolát, abbahagyta a faszobrászatot, gimnáziumba nem vették föl, Birkásék azt gondolták, hogy van jobb is nála, mittudomén… Pedig nagyon jól tudott rajzolni, olyan társadalmi körben volt, hogy lehetett volna belőle valami. Ez volt az egyik kudarca a Henriknek, hogy itt megtört a pályaíve, az élete kezdetén, a másik kudarc pedig a Dixi volt, utólag rá kell, hogy jöjjek, hogy a Dixi nagyon sokat tett a latba, hogy a Henrik totál lezüllött és egyértelműen arra a pályára került letérhetetlenül, a mire rákerült. De ha ráértem befogadtam a Dixit és mindig ittunk, én is szerettem a piát és meg is itattam mindig. De volt, amikor el kellett végezni egy munkát, nem játszunk, nem a jövőm, hanem egy csomó embernek szarrá megy az élete, ha nem csinálom meg. Beengedtem a lakásba, az Egyetem téren a hallba, függönnyel volt elválasztva, a gombfociasztalt megfordítottuk, csináltuk a Rauschival a részletrajzokat. Hozta a csaját, mindig mást, és ült és adtam inni és hangosan kianalizálta a helyzetet, hogy ő ült, mi meg mint a robotok, az alacsonyabb rendű emberek, akik nem tudtak rájönni, hogy a munka lealjasít és egyre vadabbul mondja, már a második bor utána vodkánál tart, azt mondtam, Dixikém, köszönöm, húzzatok el… én mint a hülyék heti adóját, leperkáltam neki egy kis pénzt vagy odaadtam a vodkát… de nem bírtam vele együtt lenni és mélyen sajnáltam a srácot, mert láttam, hogy nem egy százas, be van zakkanva és csak úgy tudja folytatni, ha ezt az életmódot radikálisan folytatja s ezért tűri, hogy mindig megverjék… nem egyszer láttam összerugdosva… Beleköt egy-egy srácba nem is egyszer és a srác nem olyan részeg vagy erősebb… Sokszor megverték és ő is sokszor megvert valakit…  Mikor már hajléktalanná vált s utcai életet élt, már nem volt lehetőség szorosabb kapcsolatba lenni… De nem vesztem össze vele, nem is kerültem… csak nem viseltem el, hogy ha feljön, nem tud elmenni, hanem elalszik a lócán és részegen felébred és durván kiosztja a családot, s akik ott voltak... Nem nagyon szerettem már beengedni, kértem, ne jöjjön, de ő nem sértődött meg soha és soha nem vesztem össze. Amikor a Henrik meghalt, nagyon ritkán jött föl s tudtam, hogy keményen rá van utalva… ha adtam ötven forintot, azonnal elment.

Pauer Gyula
Elkövetett egy nagyon csúnya dolgot…de a Dixibe minden belefér… volt egy nagy melóm, francia balett táncosokról akt szobrokat gipsznegatívokat csináltunk, bevontam a srácokat… És a táncosok nálam laktak és mindenkit össze kellett hozni, Buktát, Henriket, Pajort. Egy jól végzett napi munka után meghívtam őket vacsorázni az Alföldibe. És leültünk, mindenki rendelt és egyszercsak megjelenik az utcán a Dixi, leül az asztal végére, mondom, Dixikém, maradj, te is rendelj, s fizetése került a sor, kitettem a pénzt az asztal közepére. S mielőtt a pincér odaért volna, a Dixi fölugrott és fölkapta az asztal közepéről a teljes vacsora pénzét és elrohant a Kálvin tér felé, a srácok utána és nem tudták vagy nem akarták utolérni. Föl kellett mennem és pénzt kellett lehoznom. Ez betette nálam, betelt a pohár. Azt mondtam, Dixikém, befejeztük, én nálam semmit…
Dixi took the money
Kozmosz Geó rajza

Aztán jelentkeztek ilyen Dixi kutatók, filmet is csináltak róla… És én olyan dühös voltam, hogy azt mondtam kegyeletből inkább nem… De valójában szerettem ezt a srácot, megtestesített valamit abból az őrületből, amilyen világban éltünk egyszemélyileg, attitűdben hozta. Nekem vonzó volt valahol, de a kártékonyságát is felismertem. Mindenki ahogy levágott, ahogy beköltözött a lakásomba, ahogy a rendőrök állandóan jöttek hozzám és megkerestek a Nemzeti Szinházban, hogy vegyem vissza a fiamtól a lakást… kis lakótelepi környezetben egyszerű emberek nem bírták elviselni azt az életmódot, szállt ki a bűz meg minden… Hát ennyit a Dixiről.

Szentjóby Tamás (beérkezett via Nada Kowalsky):
Lementünk Dixivel a római romokhoz a Petőfi szobornál. Petőfiről tanultuk, hogy az Astoria szálló helyén álló épületben írta a János Vitézt. A tankönyv írta: Ebben az épületben írta P.S. halhatatlan dalkölteményét elmaradhatatlan kenderpipáját szíva. Ki akarom írni márványtáblára a szálló oldalára. Hasis volt. Attól kezdve Dixi lett a császár. Rátett egy marha nagy lapáttal. Megértette, hogy egyedül van. De a Jézus dolgot, hogy apostolai vannak, sose hallottam. Ezt az után kezdhette terjeszteni, hogy én elmentem… Központi tervem volt, hogy Dixit meghívom Genfbe. Nem kapott volna útlevelet, de volt egy ilyen vágyam, hogy megmutassam neki a világot. Soha életében nem engedték ki, még Szlovákiába sem. Kikérték a III/III-as aktáit? Szerintem nagyrészt megsemmisítették. Talán a Dunagate-ben. Érdekes lehet. Én úgy tudtam, hogy utcán halt meg, s azt a következtetést vontam le, hogy szívinfraktusban. Hosszú szakállra nem emlékszem, az is később volt. Úgy kezdődött az autostoppal. Az autostoppolás a devinánsok csatornája, a legkülönbözőbb embereket hozta össze. Láttam egyszer a T-online egykori vezérigazgatóját a tévében... rengeteg ilyen kamasz volt, az Osztyapenkónál randevúztak. Onnan ismerem. Még a belvárosba járás rítusa előtti időkből. 63-ban kezdtem én autóstoppozni. És voltak a helyek a Balatonnál, több helyen is volt úgynevezett fehér ház. Balatonfölvár...Siófok. Elhagyatott kis fehér házikók a mezőkön, amit squattolt ez az autóstoppos társaság. Valahol fedél alatt kellett lenni. A rendőrség is tudta. Vörös ház nem volt. Nincs gyertya a házban. Hajnalban mikor bement az ember aludni, olyan fáradt volt mindenki, hogy nem kellett fény.
Ez a Balaton egy killeszkedési kísérlet. Kukoricát rágcsálunk. Aztán irány a strand. Kivánszorogva. Nincs. Voltak ilyen fém tárolók, tejjel. Ki voltak rakva. 50-60 centi magas alumínium kannák. Le voltak plombálva a vegyes bolt előtt… Feltörtük. Megittuk. Azt reggeliztük. Farmer a többségnek már talán volt. Hosszú hajam volt, akik felvettek, azt hitték, hogy lány vagyok.
Nemcsak a Kárpátia volt. Volt a Belvárosi, a Rézkakas. Volt az Anna…meg a Muskátli… A Hordó. A mai Centrál. Az volt az ELTE klubja. Én az Ibolyában nem voltam, nem emlékszem. Az egész belsvárosi műveletek legelején az Anna volt. Az Annába járók egy része átpártolt a Muskátliba. Dr Végh a központi figura. Van lakás a szülei lakása a József körúton és a cselédszobában lakott. Tojástartókkal kibélelve, mert zenész volt. Orvos volt, hogy független legyen. Ő volt a nagy gyerekrontó. Ma is él. Csak tragikus figura, béemes volt. De rengeteg fiatalt megrontott. Mindig úgy tekintettem rá, mint a keresztapámmal. Autostopp során találkoztunk. Néhány nap múlva feljött a ferenc-körút-i lakásba és meghívtam barátaimat, ő javasolta, hogy megmutassa azt a fajta zenét, amit ő komponál. Édesanyám nyaralt s így a lakás üres volt. Dr Végh föltette a zenéket és beszélt. Egészen rendkívüli viselkedésű ember volt, a mai napi az. Hihetetlen intenzív és impulzív és elképesztő. Hallván ezeket a zeneműveket és hallván őt és én áthelyeződtem arra a sínre, amin most is gurulok. Sok más ember, olyan figurák vannak a környezetében… Mint Kovásznai, Tandori… a környezetében. az Egyetem. Újra megnyílt. A Dunakert… ahova nem engedtek be farmerba. Csak lepedőben. Mint indiai nők. Volt a Napolitana. Az ember felkelt délután, az ember megborotválkozott vagy nem és az ember bement a Belvárosba. A Dixi már ott állt összefont karral. És kezdődött egy ilyen lanyha vonulás, bolyongás. A provincializmus csimborasszója. Vidéki börtön. Rendben, a világszellemmel voltunk kapcsolatban.

Bereményi Géza (beérkezett via Nada Kowalsky):
Tehát múltkor azt ígértem, hogy elmondom azt, amit a Tárkányi Éva, Dixi anyja, mondott el nekem. Ez egy háborús szerelmi történet és az más, min a békebeli. Meghívott egyszer magához, hogy elmondja. Délután kettőkor kezdte és éjjel fejezte be. Csak az utcáról jött be a fény.
Apja egyetemi tanár volt, nagyon gazdagok voltak. Apja korán meghalt és anyjával maradt együtt. Az Operával szembeni ház volt az övék. Feltűnő, platinaszőke szépség volt, hidrogénezettnek látszik a fényképeken, és a Moulin Rouge-ba jártak, még a háború után is pár évig járt oda…erről a korról nincs fogalmunk…Ekkor már folyt a háború, de ide nem ért el, tánc volt vékony jégen, de a fiatalság az mindig őrület. Volt egy ügyvéd vőlegénye. Ez is egy ördögfióka volt, mint ez a zabolátlan szépség.
Terhes lett és megállapodtak, hogy elvetetik a gyereket. Mikor lehetett ez…a negyvenes évek elején. A vőlegénye kísérte be a kórházba a küretre. Ismert egy nőgyógyászt. A folyosón mentek és akkor először meglátta hátulról az orvost, egy szőke férfi, az alorvosaival beszélt… és úgy érezte, elolvadnak a talpa alatt a kőkockák a folyosón: azonnal beleszeretett. Első látásra szerelem.
A vőlegény bemutatta őket egymásnak. Rögtön, mialatt hálóruhába öltözött, megmondta a vőlegényének. Hogy beleszeretett az orvosba. Ő tapintatosan kiment, a vizsgálat nemsokára kezdődött.
Először egy alorvos jött, aztán kiment, és bejött a főorvos. Éva azt mondta neki, hogy beleszeretett, most szakítottunk a maga barátjával. Az orvos azt mondta, örvendek, de az alorvos fogja megvizsgálni, s ő leült háttal újságot olvasni. A vőlegényt elküldte, hogy másnap lesz a küret.
Éva várta éjjel… de az orvos megjelent, nem tudott otthon maradni. Leült az ágya szélére, hogy nem lehet közük egymáshoz. Nem is lehet, fényévek választják el őket. Ami embereket elválaszthat, az elválasztja őket. É. Szerint semmi nem választhatja el őket. Mert hiszen maga egy kurva, én meg egy vallásos konzervatív úriember vagyok.
„Akkor nem vagyok kurva”, mondta T.É.
„Maga zsidó, én pedig utálom a zsidókat.”
„Jó, akkor én nem vagyok zsidó”, mondta T.É.
T.É megtagadta önmagát, identitását, és elkezdődött egy szerelem.
Másnap megvolt a küret, nem tudom ő maga csinálta-e és nem tudom, szeretkeztek-e… de létrejött a paktum. Azt ajánlotta a vőlegény, hogy jó, szakítsanak, de menjenek ezt elhálni a Gyilkos tóhoz. Ez Évának is megtetszett és elmondta az orvosnak.
Ott állt a két Moulin Rouge-beli alakkal szemben ez az orvos. És a kapcsolatuk csodálatos volt, gyűlölet-szerelmi brutalitása még forróbbá tette. A villamosmegállóban várta a férfi és meglágyult a kövezet a cipője alatt. Érzékcsalódásokkal járó szenvedélytünetek voltak, amíg ki nem derült, hogy É. Terhes.
Karácsonykor közös fájuk volt, talán a lakásán vagy a kórházban…és akkor megrendülten állt a fánál a T.É. és nagyon boldog volt és az orvos hátbalőtte, revolverrel. Arra tért magához, hogy az orvos sírva operálja ki a hátából a golyót alkalmi eszközökkel és bocsánatot kér tőle. Végletekig átélt hass-liebe volt ez.
Nem jártak közös társaságba, nem tudom, együtt laktak-e. Három év is lehetett. /megjön az unoka, a másik lakásba megy./
T.É. előző szeretője egy svéd volt, a követség attaséja. Gyakran jártak a cabriolet-ján fényképezkedni. Ismert jelenség volt Éva, s egyszer idézést kapott Schweinitzer főkapitánytól, aki személyesen fogadta. A folyósón elmondta neki, hogy két civil ruhás Gestapó van nála a szobájában, még nem volt megszállás…aki kérdéseket akar neki feltenni. Vigyázzon, hogy mit beszél. Nagyon udvariasak voltak. A két tiszt elmondta, hogy Berlinből jönnek és elfogták a svéd attasét, a kezükre került – aki angol kém. Mutattak fényképeket, soha nem Éva látszott, hanem a háttérben levő ipari tájra, objektumokra volt élesítve a kamera. Éva persze kivágta magát, elmondta, hogy már rég nem állnak kapcsolatban, mit sem sejtett, meg, lepő – és erre a tisztek azt mondták, megenyhülten, hogy majd másnap kora reggel mennek kocsival haza Berlinbe, de este jöjjön velük mulatni, válasszon egy jó helyet. A folyosón azonban a főkapitány, Schweinitzer-Sombor figyelmeztette, hogy el akarják rabolni, ne menjen velük és nem is ment. Így felkerült a Gestapo listájára, mint angol kém.
Megszülte Jánost s akkor az anyjával lakott. Megtörtént a megszállás. Tudta, hogy a Gestapo keresni fogja. Menekülni akar, de ürügy is volt, hogy a férfit magához kapcsolja. Nem törődött a veszéllyel. A férfi orvosi táskájára mutatott és azt mondta, „Hölgyeim, mérget tudok ajánlani. „”Legalább a gyereket vigye el, hogy az ne legyen veszélybe. Tudjunk bujkálni, mondta Éva és a férfi fölvette és elvitte a gyereket. Felvidék, kassai laktanya németekkel az anyjával, de erre nem emlékszem.

Bereményi Géza
A férfi a Körönd környékén lakott. Ekkor akadt össze a két Vetróval, a nagybátyámmal, Bubi bácsival, Artúrral és apámmal, Gézával /aki pár éve meghalt, 74-ben, harminc éve/ és ezek szobrász növendékek voltak, Megyeri Barna volt köztük, a Maknics Bertalan nevű grafikus, ezek voltak a Rózsaszín Kör, ellenállók voltak…a Damjanich utcában a temesvári nagybátyámnál /menyasszonya Mimi várta visza/ bujkált és titkos hamis dokumentumokat csináltak és táncoltak bombázások idején., Faludy volt a kedvenc költőjük, ez egy háborús fiatalos világ volt és így úszta meg az ostromot ott az Éva… Az első orosz hullám átment a Damjanich utcánál, borzasztó hideg tél volt, a verebek megfagyva hulltak le a fáról, a holttestek ültek az utcán a hidegtől, és ő rögtön ment a Köröndre az ismert lakásra. Ahol ott volt a doktor anyja is., már ismerte. Kérte a gyereket és azt mondta az orvos, hogy nincs itt. Ekkor fölsírt a gyerek és Éva azt mondta, elviszi. Erre az orvos levetkőztette és úgy adta oda Évának, ki a bundájába betette és így vitte el.
Akkor terjedt el, hogy ez a Bubi fia…már emlegették..így legalizálta, noha társai nem ellenkeztek volna, de ez megszüntetett minden magyarázkodást. Pár hónap után lement Földvárra és a villában látta kertben, hogy a férfi egy fiatal asszonnyal ü, közben megnősült, és szintén van egy kis gyerekük. Jancsi már járni tudott. Beszéltek és a férfi mondta, hogy ki akar vándorolni és Kanadában az orvosszövetség főtitkára lett. A férfi kikísérte az állomásra és futott a vonat mellett és azt kiabálta, „és a folytatás”. Mindig elszakadáskor lobbantak szenvedélyre.
Az Andrássy úton laktak az ostrom után és élvezte a Jancsi, hogy tavasz van és a férfiak forognak az anyja után. Egy teherautóhoz érkeztek, egy kékszemű sofőr nézett ki a teherautóból, egy kékszemű sofőr nézett ki a teherautóból, rámosolygott a Dixire és kérdezte, akar-e felülni… kocsikázni. Gyere ülj föl hátra. Fölül, más gyerekek is ültek… anyja mondta, hogy itt megvárlak. Egy kastélyhoz értek és ott kiderült, hogy ez egy árvaház… egy gyerekotthon… és ennek lakója lett a Dixi. Ezért bánt durván az anyjával. Ridegen beszélt vele, aki ezt eltűrte. De mindig lehetett tőle kérni egy huszast. A szenvedély elmúlt, a gyerek megtartása okafogyottá vált.
Elmondtam mindent.
Ja, az orvost Kölcze…Zoltánnak hívták.


Halász Judit: Állat az emberben
Talán 1989-ben történt, (mert emlékszem pontosan, akkoriban voltak a Dixi Lee magnó kazetta Wahorn–féle felvételei): A Jászai Mari tér északi felében, a parkban napoztunk egy délelőtt egy padon. Dixi hanyag mozdulattal elfeküdt a padon, én ültem a pad szélénél. Egyszer csak hozzánk lépett egy fiatal lány és egy fiú magnóval és egy kis kézi kamerával felszerelkezve: a TV-ben lesz egy délutáni magazinműsor (már nem emlékszem, talán állatbarát magazin – fogalmam sincs) és szeretnének így a járókelőktől, az utcai emberektől az állatokkal kapcsolatban kérdezni a műsor számára. Dixi rájuk hunyorított utánozhatatlan lusta oroszlán pillantással és beleegyezett: – rendben.
A lány tehát feltette a kérdést: „Önnek van-e kedvenc háziállata, szereti-e az állatokat?”

Dixi hanyag eleganciával amúgy hanyatt fekve felelt: „Én különösen az állatot szeretem az emberben.” És ezután óriási bravúrral hosszas barokk körmondatban taglalta ennek mibenlétét.
Mindhármunknak leesett az álla. A lány és a fiú lenyűgözve, boldogan távozott a felvétel után, nagyon nem számítottak  erre a fantasztikus  „riportra”. 


A "Tagore" kódnevű olvasó további, valószínűleg legendának minősíthető visszaemlékezései:
A 70-es években azt beszélték, hogy Dixi kommunista veterán anyja révén (Dixi anyja nem volt kommunista veterán – NL megjegyzése) jó barátságba került Kádár Jánossal. Nyaranta gyakran sakkozott a Párt főtitkárával, annak rózsadombi (Cserje utca – NL megjegyzése) villája kertjében. Kádár állítólag élvezettel hallgatta Dixi szövegelését, jókat röhögött a poénjain. Azt mondta, hogy sokat tanul Dixi dumájából, mert azt hallgatva fogalmazza meg a saját beszédeit, ügyelve arra, hogy semmi olyat ne mondjon a népnek, amit a „poéta elvtárs” (így hívta Dixit) is mondhatna.

Kádár János és felesége, Tamáska Mária
Kádár János felesége, Tamáska Mária fogadott fiának tekintette a „szegény árvát”, ő hívta így, amikor az arcát paskolgatta. Férje testőreivel gyakran küldött neki alluminium ételhordóban élelmet, férje kedvenc ételeit: káposztás cvekedlit, csirkepaprikást (Kádárék saját tyúkokat tartottak a rózsadombi villájuk kertjében – NL megjegyzése), grízes tésztát, és házi készítésű lekvárt, amelyet nyaranta ő maga főzött be a villájuk kertjében lévő barackfa terméséből.
Ilyen alluminium ételhordóban küldött saját maga főzte ételeket Tamáska Mária Dixinek
Télen kabátot, cipőt és meleg ruhákat, alsóneműt, saját maga kötötte gyapjúharisnyákat, kesztyűket ajándékozott Dixinek. Meleg, valódi szőrme fülvédőket és kucsmát is küldött fogadott fiának, amiket Brezsnyev feleségétől kapott ajándékba, de amikor jelentették neki, hogy ezeket Dixi a haverjainak ajándékozza, többé nem látta el a „szegény árvát” ilyesmivel.
Az egykori Kádár-villa Balatonaligán – Dixi állítólag a villa hátsó traktusán, egy manzárdszobában lakott
Egyszer előfordult, hogy Kádárék a balatonaligai nyaralójukba is meghívták Dixit, ott látott először színes televíziót. Kádárnak több tucat kék klottgatyája volt, még az ötvenes években kapta őket Hruscsov közbenjárására ajándékba egy szovjet textilgyár munkásnőitől, abban járt fürdeni és feleségével csónakázni. Dixinek is adott egy ilyen kék klottgatyát, hogy legyen miben fürödnie, de nem volt hajlandó autogramjával ellátni a gatyát, hiába kérte Dixi és Tamáska Mária is. Dixi Aligán megismerkedett a vendégházban vakációzó Fidel Castróval, akitől szivarokat és egy pár rumbatököt kapott. Állítólag sokáig leveleztek később. De Dixi nyaralása csak pár napig tartott Aligán, mert összehaverkodott Tömpe Istvánnal, a rádió és a tévé akkori elnökével, együtt itták a rumot, amit Castro hozott Kubából, és tökrészegen túl nagy hangerővel hallgatták Tömpe táskarádióján a Szabad Európát a parton. Tömpe egyhetes szobafogságot kapott, Dixit pedig Sebestyén Ferenc (1958–2011, rendőr altábornagyi rangban halt meg, a Köztársasági Őrezred saját halottjának tekintette, temetésén díszőrség búcsúztatta – NL megjegyzése), Kádár testőreinek parancsnoka maga vitte fel Pestre egy mentőautóban.
Ilyen fekete lakkcipőt viselt Sebestyén Ferenc, Kádár testőrségének parancsnoka a világoskék, vagy piros NDK-ás tréningruhához
Sebestyénről annyit kell tudni, hogy mindig fekete lakkcipőben, NDK-s tréningruhában, és Dixihez hasonlóan karjait mellén keresztbe fonva járt. A Dixit fiaként szerető Tamáska Máriának sikerült kiengesztelnie férjét, aki megbocsátott Dixinek, de a szigorúan őrzött Aliga II. épületcsoportba, ahol Kádárék nyaralója volt, többé nem léphetett be, elvették a belépőkártyáját. Régi BM-esek mondják, hogy Dixi a Kádár-családhoz fűződő kapcsolata miatt nem került börtönbe, noha botrányai miatt sokszor letartóztatták. 

Háy Agnes:
Készült egy video felvétel Dixiről cc 1980-ban, ami nincs meg nekem. Durst György készítette és a BBS archivumba kerülhetett. Benne volt az egyik INFERMENTAL összeállításban is. 


Amikor Dixit nem engedték be az FMK-ba, azt találtam ki, hogy úgy nyissa meg a kiállításomat, hogy kintről élő adásban beközvetítjük a teremben egy tvre. Kimentem egy rajzzal az ajtó elé ahol a Dixi ült a lépcsőn és átadtam neki a rajzot, ő meg beszélt róla. Durst feladata volt, hogy ezt kövesse kamerával, amit meg is tett és nem csak közvetítette, hanem fel is vette a jelenetet.

Van egy hosszabb hangfelvételem Dixitől, a 'Hüje aki elolvassa' műsoromhoz mond bevezetőt 1980-ban az FMK-ban. Ez az akkoriban általam terjesztett és sokak által megvett kazettán rajta van. 


Vass Zoltán:
Boldog Szülinapot!
Mint sok más Dixi-szöveg ez is félreértve került be a köztudatba. Az eredeti dalszöveg részlet így hangzott: „Változz át titok nélküli ember ” –  tehát nem magát nevezte Dixi titok nélküli embernek, hanem a titok nélküli embert szólította fel átváltozásra, vagyis arra, hogy legyenek titkai. A 'Titok nélküli ember' című számot, amelyből az ominózus szövegrészlet való először 1985-ben adta elő Dixi, az URH kíséretében, aztán felkerült Dénes József (Dönci, 1957–2008) 'Dönci Project DIXI' című lemezére (2006, FF Film & Music) – NL megjegyzése


Pauer meséi 
Can Togay (Jegyzetek) ekkor: 2012. október 8., 22:38:
 

“A boglári kápolnatárlat idején volt egy haverom, aki ma egyébként a ‘Barátok közt’-ben játssza a Vili bácsit. Azon a nyáron a fonyódi vasutas üdülőben dolgozott zongoristaként. Üzent, hogy jó és olcsó ott a kaja. Dixivel és két csajjal mentünk át. Útközben elkapott bennünket az eső. Csuromvizesen érkeztünk az üdülő éttermébe, én egyenest a vécébe mentem, hogy rendbe szedjem magam, míg Dixi a lányokkal a zongorista közelében ült egy asztalhoz. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy elég feltűnően néztem ki akkoriban. Amint jövök vissza, elém áll az egyik pincér, végigmér, és azt mondja: Te meg mit akarsz itt, bazmeg? – Kajálni, bazmeg – válaszolok. – Azt te itt nem fogsz, bazmeg – mondja erre, és tenyere élével rácsap cigarettát tartó jobb kezemre. Erre megütöttem. Ő meg látványosan eldobta magát. Egyébként hamarosan kiderült, hogy az illető rendőr hadnagy. Egy perc sem telt bele, máris megjelent néhány rendőr meg egy katona farkaskutyával. Ezek akkoriban együtt járőröztek. Elkezdtek ütni-verni. A pincér rugdosott. Kiverték néhány fogamat, majd elvittek az őrszobára, és bezártak egy cellába. Amikor vécére kéredzkedtem, mondták, pisáljak a vödörbe. Másnap reggel aztán felmosatták velem a cellát a vödör tartalmával. Napközben felhajtották a priccset, hogy ne tudjak leülni. Így ment ez egy hétvégén át. Rohadt egy dolog volt, meg aztán mozogtak a fogaim is. Utólag megtudtam, hogy a barátaimmal, akik megpróbáltak kihozni, a pincér közölte, hogy azért kellett megrendszabályozniuk, mert ‘gyanúsan ólálkodtam a krémfagylalt környékén’. Hétfőn aztán jött egy tiszt, és közölte, hogy hatóság elleni erőszak miatt eljárás indul ellenem. Bilincsbe verve kísértek át a strandon mindenki szeme láttára az orvoshoz, aki felemelte homlokomból a hajam, hogy megnézze, tetves vagyok-e. Amikor a lötyögő fogaimat mutattam, legyintett, hogy az nem érdekes. Hamarosan az ügyészhez is elvittek, aki közölte velem, hogy megütöttem egy rendőrt. Mire azt mondtam, hogy nem tudhattam, hogy rendőr, mert álruhában volt. Erre azt mondta, az nem álruhás, hanem civil nyomozó. – Az nekem álrendőr – feleltem…”

Rátki Judit Sanghájból (Nada Kowalsky gyűjtése):
Dixire szívesen gondolok, úgy alakult, h nekem csak jó élmények jutottak, a jó korszakából: Boglár, aztán szerelmük hajnalán Marival, filmezés Müller Péterrel, meg az Aranka utca 5-ből is többnyire egyben jött ki Piroskátol – mi a 7-ben laktunk Tuival.
Dixiben nekem az volt a leginspirálóbb, h jelenlétre, a jelen pillanatban való létre késztetett. Emlékeket, sztorikat meg én is meselhetnék garmadával, pedig nem is voltunk igazán kapcsolatban ( ha volt olyanban bárkivel is ) Hallottam törteneteket, sokat, hiteles emberek hiteles előadásában – sosem esett jól, inkább elvett mint hozzáadott. 


Víg Mihály: Dixi (az artpool gyűjteményéből)
Víg Mihály
Nem ismertük őt, nem voltunk hozzá elég jók, és most már hiába mondjuk el a szövegeket az egyszeri és megismételhetetlenségről, a pótolhatatlanságról, ha nem figyeltünk rá jól, nem adtuk át magunkat eléggé, hogy csak most vegyük észre – minden titkát magával vitte, és alig tudunk valamit róla.
Szabad volt akkor, amikor mindenki rabnak érezte magát, mert senki sem tűrte nála rosszabbul a rabszolgaságot. Vad, extatikus, szürreális, nyelven – melyet nála senki nem beszélt jobban – tékozló gazdagsággal repítette verseit a szélbe. Konokul és mély elszánással próbálta a költészet régiójába átemelni a bús, alkoholtól szivacsos valóságot. A beszéd az esztétika és a szellem kifejeződése lett, a nyelvet arra használta valaki, amire való, abban a furcsa korban, amikor még könnyű volt pár pofont kapni az őrszobán csak azért, mert az embernek hosszú volt a haja.
Mámorban, extázisban szavalta különös szövegeit, elképzelhetetlen fáradhatatlanság és valami antik természethűség jellemezte. Látnok, jós és sámán volt, és sokak különös élménye, hogy látszólag összefüggéstelen mondatai között ránéz valakire és megszólítja olyan mondattal, amit csak az érintett értett, de ő nagyon.
Morcos, fölényes és szigorú volt, bántott sokakat ez a gyakran nyers hang, amit egyszerűbb volt az ital hatásának betudni, mint komolyabban elgondolkodni a nehezen megfejthető mondatok értelmén. Támadtak, bántottak, elkábítottak, misztikus világokat idéztek fel ezek a mágikus szavak, gondolatokat ébresztettek, melyek kihunytak és füstös homályban elenyésztek, mint a tűzijáték petárdái. Mert ez történt. Mindenki megborzadt, elalélt, megadta magát és a végén nem emlékezett semmire. Furcsa kiképzés volt ez, amiben valahogy mindenki tudta, hogy többről van szó, mint a puszta együttlétről. „Van, aki csak a lét várja, de van, akit nem érdekel, csak a lét.” – meg ehhez hasonló viccek megállíthatatlanul, de komolytalankodni mégsem lehetett. Volt valami verseny jellege a vitázásoknak, sziporkázásoknak, amelyben a leszerepelt szégyellte magát, és a nagy amnéziák, nem emlékezések ellenére is jól ismertük egymást.
Kétségtelenül valami vezérféle volt, olyan, mint egy vándorprédikátor, akit követnek a tanítványai. A mindig konkrét életveszedelmek között bolyongó, különös, ritka lény, aki az őrület határát súroló agytornáival, megzabolázhatatlanságával kilépett a konvencionális – az ő szavával „kispolgári” – keretek közül, behunyt szemmel repült a sötétben, a nép között élt, sőt annak – ahogy az idő múlott – egyre alsóbb rétegeiben. Fiatalabb korában ez a nonkonformista hősiesség még jól állt neki, de később eltávolította mindazoktól, akik nem az utcán éltek, akiknek a szó – villanyszámla – még jelentett valamit. Semmiféle komfortot, semmi konvenciót nem tűrt maga körül.
Nagyon ritkán készített jegyzeteket is, ezeket mindig magának hordta, míg valahol mégis el nem veszítette. Emlékezetes egy hosszasan ide-oda hurcolt folyóirat, a „Galaktika” egy száma, melyben röviden áttekintették a tudományos fantasztikus irodalom történetét. Színdarabot szeretett volna írni „Frodó, a bátor lovag” történetéből. Feltűnt még „Gandalf, a gonosz varázsló” is. Sokat dolgoztunk a témán, míg ő egyre tanácstalanabb lett. Rettegett a konkretizálástól, nem szerette, ha a sejtelmes homály eloszlik. Pihenni kezdett, inkább ivott, a téma elenyészett, a munka elnapolódott.
Mértékletességet nem sokat lehetett tanulni tőle, inkább szívósságot, félelemnélküliséget.
Ma már azt is nehéz megítélni, mennyire volt tájékozott, de bizonyos, hogy valahol, valamerre megszerezte azt a tudást is, melyet közönségesen általános műveltségnek mondanak, és bizonyosan meglepte volna hallgatóságát egy kvíz-játékban is, ha ehhez kedvet érzett volna.
Ha a színpadra lépett, rögtön kitört a taps. Ezt már bejövetelével megérdemelte. Látszott rajta, hogy kicsoda, mindenki tudta is, vagy aki mégsem, rögtön megértette az izgatott suttogásból – ez a Dixi. Nem volt mindig szépen felöltözve ilyenkor, de – szalonspicce ellenére – halálosan komoly volt. Akart valami újat mondani hallgatóságának. Mindenki érezte a ki nem mondott alapszabályt – valami olyan dolognak kell történni, amilyen még nem volt. Bemutatta művészetét, egy vadonatúj, éppen akkor kitalált versbe fogott, melyek bölcsek, tünékenyek, furcsák voltak, ő pedig oly nagy kedvvel vállalta az ilyen feladatokat, hogy a legutolsó időkig is képes volt nagy távolságokat megtenni, hogy valami Műv. Házban, vagy máshol bemutassa művészetét, életjelt adjon magáról, elkápráztassa közönségét.
Egy időben Balúnak, a medvetanító bácsinak láttam, aki oktatja a farkaskölyköket – „egy vérből valók vagyunk, te meg én”
miközben mancsával nagyokat csap a konok értetlenek fejére, és versekben magyarázza a törvényt. Mutatott valamit az elveszett tudásból, a gondolkodás szabadságából.
Különleges sors méretett rá, s most már látszik, hogy az úton, mely csak az övé, végigment olyan következetességgel, mint a bölcsek, a szentek, a bolondok és a bűnözők. Emléket hagyott, mintha csak ennyi lett volna szándéka. Meghökkenünk, hosszan elgondolkodunk, ha ritka, furcsa lényét felidézzük. Mondd valamit, de a jelentést, a kulcsot már egyedül kell megtalálnunk.

Vig Mihály
2002. szeptember 12.

Judit Halász írt Dixi Gémes János idővonalára 2012. augusztus 16., 16:43 (Nada Kowalsky gyűjtése):
"A teremtés nem tökéletes.
Ami jó a Földön, iszonyatos áron jó.
Ami rossz, ingyenes és olcsó
– és nagyon sokan azt választják.
Így aztán tökéletes...?
Tökéletes csak az lehet,
aki szándéka szerint tiszta akaratját meghatározza,
és útjáról semmi el nem tántorítja.
Utolsó szavak ilyenkor a következők:
Éle mi bara, Istentől való a kegyelem.

Ott aztán nincs halál!
Csak újrakezdés,
csak újrakezdés."



Sarkadi Péter Torontóból:
Dixi rengeteg Ady verset tudott kívülről. Az egyik Ady verset, amit gyakran szavalt, mindig másféleképpen, hol komolyan, hol parodizálva, most idemásolom, mert nagyon aktuális. Utoljára a Gellért-hegy tetején hallottam tőle, azt hiszem 1990-ben, vagy 91-ben – akkor takarta le Szentjóby Tamás a Szabadságszobrot lepedővel, 'A SZABADSÁG KÍSÉRTETE', vagy valami (St. Auby Tamás/IPUT
Lőrinczy ,Lorrensy” Julia projektje: A szabadság lelkének szobra (SzLSzP 1991 W), 1991 június NL megjegyzése) –, én Bubukának hívtam.
St. Auby Tamás/IPUT – Lőrinczy ,Lorrensy” Julia projektje: A szabadság lelkének szobra (SzLSzP 1991 W), 1991 június
Dixi egy nagyon nagy orrú, szemüveges, szeplős lánnyal volt, aki végigsírta a szavalatot, majd elfutott, otthagyott bennünket:

OND VEZÉR UNOKÁJA

Egy nagy tivornyán borral, vérrel
Idéztem a halottakat
S találkoztam vad Ond vezérrel.

Nyeregben ült kozák ló hátán,
Rabolt ló hátán dölyfösen
S én elhültem ős szine láttán.

Hiába akarnám, szeretném,
Nincsen hozzá semmi közöm,
Más a szemem, gerincem, eszmém.

Más a lovam, a vérem, álmom,
Tőle jövök és idegen
Az én ősöm, fajtám, királyom.

Ilyen bánat-folt nincs fölvarrva
E kerek földön senkire,
Csak fajából kinőtt magyarra.


Kántor Péter (Nada Kowalsky gyűjtése):
 

DIXI
 

Dixi! hé, Dixi, szia, Dixi, Dixi!
Mondd, hány éves is vagy te tulajdonképpen,
harminc? negyven? ö, Dixi?
Füligvigyor Dean Moriarty von Budapestien Gasse,
Dunájszki Dixi,
kék teáskanna szemeidből ömlik a szomorúság,
hatalmas rántott
húsdarabot tolsz be a szádba: bálna, mozdony,
volt-nincs,
kis trükkök ezek, hamm, hamm, a világ, he? hehe!
és nincs otthon-papucs, nincs autós pihenő, nincs,
nincs semmilyen pihenő, Dixi,
a fejedre növő ég alatt szavalsz megállás nélkül,
az asztal mellett, az asztal tetején, egy üveg
pia partján,
lesed, mikor hökken meg a sok munkás, paraszt,
polgár,
a friss rúzstól pirosult harctér, a Helgák, Borcsák;
Dixi,
ebben a hülye világban mindenki viszi valamire,
viszi – hiszi,
te is a befutók közt vagy, Dixi, neked is van egy pár
befutó cipőd, naná,
a fél város tudja, hogy ki az a Dixi, ja, a Dixi,
á, a Dixi!
hány gyereked is van? hány rajongód? hány hűtlen
tanítványod?
hányan lépnek el sietve, ha megjelensz a sarkon,
a lámpa alatt, bárhol?
és lököd a dumát, Dixi, és kacsintasz, hogy vissza-
kacsintson valaki, egy értő, egy deux chevaux bárki;
Országomat egy poénért! – és akkor bejön, nem jön,
bejön,
Dixi improvizál,
és mint a levegőben a porszem, kavarog a sok poén,
és röhög, vihog a banda, pukkadozik, csapkodja a combját,
Dixi lobog, mutogat, táncol az agya,
óriási szavalatok úsznak el, mint a füst, mint a felhők;
Jézus Krisztus a hallal, amit muszáj szétosztani –
ott állsz a Duna-kocsma közepén, késő van, hűvösödik,
mindenki haza készül, mindenki fáradt, Dixi,
na szia, Dixi, viszlát, mennem kell, majd, majd megint…
Leszáll a szederjes éjszaka, eltakarja a csikkeket, a csuklást.


Halász Judit:
Ez a vers pedig itt 1982-ből van (Hidasi Pali/Berlióz jelenlétében alkotta Dixi):
 

Rádió Men Tál
(Karácsony)

A végtelen égbolt most végtelenebb
Az angyali kórus éneke szebb
A felhőredőzet él és remeg
Mert köztünk időznek nagy szellemek

Akinek nem volt elég a Föld
Akinek lelke magasra tört
S a földi törpék feje felett
Az égtől kértek feleletet

Válasz az égtől ritka csoda
Csak a halál ad kulcsot oda
S hogyha a válasz mégse marad el
Az égi ajaknak való eledel.

Olümposzi isten, fénytől eredő
De emberi arcán a sűrű redő
A le nem írható életre kel
Az örök női jó az égbe emel

GARACZI LÁSZLÓ
PLASZTIK (Nada Kowalsky gyűjtése):
"Dixi: Én már akkor és ott, a szuahélik között megértettem, hogy óvatlanságom nem abban van, hogy tranzitvízummal évekig tartózkodok egy számomra tökéletesen ismeretlen és ellenséges országban, nem! A vigyázatlanság magában a tartózkodásban van, a helyszín elhanyagolhatóságában, a feltétlen bizalomban, ahogy a szuahélik feleségeinek teszem a szépet, akik, persze, sorra bedőlnek pompás kellemkedéseimnek, és gyámoltalan és bumfordi férjecskéik szeme láttára sírnak forró, szuahéli könnyeket, mikor elhagyom őket, amiért is aztán meggyűlölik a, na kiket, a férjeiket!"

Részletek egy interjúból Dixivel (T. Zoé készítette 1997-ben) (Halász Judit gyűjtése):
„Én vagyok a Maffia főnöke. A fiataloké
legalábbis. Az öregekét politikának hívják. A fiatalok: …imádom őket, ahogy egymás melléért, fényéért szenvednek, sunnyognak a szerelemért, a megvilágosodásért, ahogy gyűlölik egymást, ahogy féltékenykednek – az egészet, amiben élet van, mert a politika maga a halál.” 

Najmányi László:
A „dixi” latin szó, jelentése: beszéltem. Tágabb értelemben, kifejezésként annyit jelent, hogy „elmondtam, amit elmondhattam, vége a vitának”, „megmondtam és ezzel eleget tettem kötelességemnek, megnyugtattam lelkiismeretemet”, „elmondtam és megmentettem a lelkemet” (a latin „dixi et salvavi animam meam” fordulat rövidített formája, a római szónokok ezzel adták hallgatóik tudtára, hogy beszédük véget ért).

Dixinek hívták az Automobile Eisenach német gyár híres autóját, amelynek licencét az 1920-as évek végén átadták a BMW-nek. A Dixi DA 1, gyártási száma szerint 3/15 PS volt a BMW első autója, 1927-től 1929-ig gyártották. A Dixi DA2, az eredeti Dixi továbbfejlesztett változata 1929 végén gördült ki az autógyár kapuján. Ezen az autón jelent meg először a BMW híres, kör alakú, kék-fehér emblémája. A kocsinak állítható ülései és első változatához képest sokkal jobb fékjei voltak. 1930-ban került piacra a Dixi DA3, 18 lóerős, négyhengeres motorral, amely lehetővé tette a 100 kilométeres óránkénti sebesség elérését.

Ugyancsak Dixinek hívják a Phonetics and Phonology Group of CLUL programozói, Louis Caldas de Oliviera, Pedro Carvalho és Isabel M. Trancoso által 1991-ben kifejlesztett text-to-speech (írott szöveget beszéddé alakító) beszédszintetizátort, amely képes portugál nyelvű, írott szövegeket számítógép segítségével hangosan felolvasni.


DIXI – a Deep Impact Extended Investigation, a NASA EPOXI kódnevű űrkutatási programja egyik része elnevezésének rövidítése.

DIXI – az amerikai Utah államban bejegyzett, hordozható WC-ket gyártó és kölcsönző cég neve.

Jelenet egy kínai Dixi opera (Guizhou Nuo) előadásból
1381-ben a kínai Csu Jüan-csang császár, a Ming dinasztia első uralkodója, hogy birodalma területét növelje, és biztosítsa a Kínát a tatárok földjétől elválasztó nyugati határokat, 300 000 katonából álló sereget küldött Jünnan tartomány elfoglalására. Az elfoglalt tartományba han nemzetiségű telepeseket költöztetett, és Hunan és Jünnan között sok száz erődítményt építettek parancsára, az új bevándorlók védelme érdekében. Az erődítmények körül városok alakultak, ezek egyike Tianlong Tunpu. Ebben a városban született a Dixi, „a földön játszott opera”, másnéven Guizhou Nuo, a kínai opera sok formája, köztük a pekingi opera elődje. Katonák által, az istenek elszórakoztatása és győzelmük biztosítása érdekében bemutatott vallási ceremóniából alakult ki a Dixi opera műfaja, amely gyorsan népszerűvé vált és elterjedt egész Kínában. Régen a Dixit mezőgazdasággal kapcsolatos ünnepeken mutatták be. Ma már minden nap előadják a turisztikai célponttá vált, skanzenesült Tianlong Tunpu város színházában. A város keveset változott az elmúlt 600 évben. Érintetlenül állnak a Ming dinasztia korában épített tornyok, bástyák, várfalak, templomok és lakóépületek. A nők még mindig a hagyományos, lenge zöld és kék ruhákat hordják, fejükön az önmagát elégető, majd hamvaiból feltámadó főnixmadárról elnevezett, szigorú szabályok szerint fésült frizura, kezükben okostelefon. A Dixi operákban még mindig férfiak játsszák a női szerepeket, és a nézők izgatottan várják, hogy meg tudják-e ütni a szükséges magas hangokat.
A New Orleans-i székhelyű Banque des citoyens de la Louisiane által 1860-ban kibocsátott tízdolláros bankjegy hátoldala
A „Dixieland” szó és helymeghatározás eredetére vonatkozólag számos magyarázat született. Ezek egyike szerint több bank, köztük a New Orleans-i székhelyű Banque des citoyens de la Louisiane (Lousiana 1803-ig francia gyarmat volt) az 1800-as évek közepén bankjegyeket bocsátott ki. A tízdolláros bankjegy hátoldalára a „DIX” (franciául 10) szót nyomtatták. Ezeket a bankjegyeket „Dixies” néven emlegették a déli államok angol nyelvű lakói, és New Orleans környékét és Lousiana franciák lakta részeit Dixielandnek nevezték el. Később így kezdték el hívni a déli államok nagy részét is.

Somorčík Sz. Rozália gyűjtése: 

Dixi 
nyírfa sampon
normális hajra

FONTOS: Ha valakinek van információja arról, hogyan, mikor, hol és miért kapta Dixi a Dixi nevet, kérem írja meg a dixiblogger@gmail.com email címre!

Halász Judit gyűjtése:
Dixi verse, amelyet a legkülönfélébb változatokban többen is „megtalálták” a legkülönbözőbb időkben. Íme  egy verzió 1997-vagy 1998-ból (Bartha Piroskánál jegyeztem le, akkor épp ott tartózkodott Dixi):

Beszélő madarak

Gizehből kaptam a lapot:
Keopsz fölött száll három madár
kering, kötelékben kering,
üdvözlik az aranyló napot.
Oltári kékség az egész határ
a három madár suhan és ring,
egyik-másik mannát is kapott.

Érkezik egy kristály batár
megáll, és megint indul, ring,
főnix üli meg a virágos bakot.
Ajtaja nyílik, a királynő kiszáll
felfelé néz, kesztyűs kézzel int:
madár odaszáll, s lát kendermagot.
Vörös oroszlán húzza a batárt,
kit a királynő pálcájával érint.
Tűzgolyó repül, rubintokat szóró.
A Szfinx lassan négylábra áll.


Köves Pista emlékezik (nyilvánvalóan legendákról van szó – NL megjegyzése):
Dixi a „pesti srácok” egyikeként, 12 évesen részt vett az 1956-os forradalomban, a Széna-téri felkelők Szabó János (Szabó „bácsi”) 59 éves gépkocsivezető vezette csoportjában harcolt. Tudom, mert én is ott voltam. A szovjet parancsnokság Gorbunov ezredes vezetésével a 128. lövész-gárdahadosztályt küldte a felkelőcsoportunk megsemmisítésére.

Kilőtt szovjet harckocsi a Móricz Zsigmond téren
Dixi több szovjet páncélozott jármű kilövésében jeleskedett. Osztagunk megsemmisülése után évekig a Pilis-hegység barlangjaiban bujkált, élelmiszerszükségletét erdei bogyók, gyökerek, és késével megölt erdei állatok húsának elfogyasztása révén elégítette ki. Amikor ruhája elrongyolódott, az elejtett állatok bőréből szabta, és faháncsokkal fércelte össze öltözékét. A forradalom során elárvult gyermekekből szervezett szabadcsapatot, amellyel sok hadisikerrel járó gerillaháborút folytatott az országot megszállva tartó szovjet csapatok ellen. Taktikájuk az volt, hogy lesből csaptak le a pilisi erdők útjain járőröző szovjet katonákra. Mérgezett nyilakkal lőttek rájuk, illetve elvágták az éjszakára letáborozó, többnyire részegen alvó katonák torkát. A szovjet parancsnokság külön alakulatot (Gyetyikommando) szervezett elfogásukra, megsemmisítésükre, de a terepet rendkívül jól ismerő Dixi madárfüttyök utánzása segítségével kommunikáló osztagának mindig sikerült kibújnia a felkutatásukra küldött katonák gyűrűjéből. Négy évig tartó gerilláskodás után, 1960 tavaszán Dixi csapata feloszlott, állítólag a szovjet katonáktól zsákmányolt tőrkéseken és Mahorka cigarettadohányon vesztek össze. Az akkor már 16 éves Dixi visszaköltözött Budapestre, ahol nagy dumája és botrányos viselkedése révén hamarosan az éjszakai szórakozóhelyek közönsége, és a független művészek akkor szerveződő köreinek kedvence lett.
A kutyafülú Attila - metszet egy XIX. századi olasz népkönyvben
Haverok azt is mesélték a 80-as években, hogy kóborlásai során Dixi felfedezte Attila hun király kincsét a Pilis hegység egyik barlangjában. Állítólag Szörényi Levente kutatásai alapján jutott a kincs nyomára. Levente véletlenül az Interkontinentál bárjában felejtette a szarvasbőrre rajzolt térképet, Dixi arra járt, felkapta, vitte. A hatalmas értékű kincset fillérekért eladta egy arabnak, aki Dubajban luxusszállodákat és tengervíz sótalanító üzemet épített belőle.
A Fekete Lyuk (YUK; III/III Klub) bejárata
Dixit utoljára a nyóckerben, a Golgota utcai Fekete Lyukban láttam a 80-as évek végén (lehet, hogy a 90-es évek eleje volt, végülis mindegy, nem emlékszem, tudod, miért). Waszlavik Gazember koncertjén (lehet, hogy a Hisztéria, vagy a Rituális rémtettek volt, azokra is jártam) osztotta az észt, kézzel-lábbal mutogatva egy csoport kínainak, akiket ő hozott oda. Akkoriban városnéző túrákat vezetett az utcán leszólított turistacsoportoknak.

Palinkó Panni emlékei, Ausztráliából:
Dixi mindig nagyon kedves volt hozzám. A Kex-hajón ismerkedtünk meg, az 1960-as évek végén. Én a Riasztó-Szemző-Pipó galeribe tartoztam, illetve a görög csajokkal buliztam időnként. Egyszer lekéstem Visegrádon a vissza induló hajót, Dixi is lekéste. Nem volt pénzünk, gyalog indultunk vissza Budapestre. Szorított a cipőm, feltörte a lábam. Dixi félúton a nyakába vett, úgy vitt az Árpád hídig, ahol akkor laktam. Gyaloglás közben végig beszélt. Már nem emlékszem, hogy mit mondott, csak arra, hogy valami párbeszéd volt két mesebeli szörnyeteg között. Nagyon mulatságos, időnként rémisztő. Máskor rúzst és szemceruzát kaptam tőle, amiket azt mondta Ruttkai Évától „vett kölcsön”. Nagyon szórakoztató ember volt, mindig énekelt. Átírta az akkori slágereket, pl.: „Jár engem az utam, macskaköves futam… Mert én mért születtem, ki a banyám”. Mandula és sósborsszesz illata volt, a zsebében mindig tartott szappant. Aztán én disszidáltam Ausztráliába, többé nem hallottam róla. Véletlenül találtam erre a blogra, nagyon jó, hogy csináljátok. Majd írok még, mert nekem a Kex és Dixi volt a fiatalságom. Szerintem Dixi nem halt meg, csak bujkál valahol. Sokszor eltűnt, senki sem találta.

Koala anya, gyermekével (joey)
Most itt élek, Queenslandben, Brisbane környékén egy farmon. Amikor unatkozom, beszélgetek a koalákkal. Dixi inkább kenguru szerű volt, nagyokat ugrándozott, én meg koalás. A lányom, Kinga is. Most is sokat alszom, a lányom is. Sajnos fára mászni nem tudunk, kicsit ducik vagyunk mind a ketten.

Reisenbüchler Sándor Dixi halála után, 2002. június 24-én mondta nekem, én meg leírtam…
(H.J.):
„A varázsló halála
Csodaországban ülök a Mester mellett. Kék fények villóznak, együtt vagyunk.
Gyermekpásztorként csak két dolog foglalkoztatott: a hit és a gondolat.
Kavicsokat dobálok a folyóba a zengő hegység patakja mellett.
Vincent van Goghnak hívnak.
Tudjátok emberek, valaki vagy hívő, vagy nem. Az ember hisz, vagy nem hisz.
Az ő dolga.
Az ember mindenért maga fizet, a hitért, a hitetlenségért, az okosságért, a szerelemért.
Az ember mindenért maga fizet, s ezért az ember szabad.
Ha a csodák világában ülök, a Mesteremet látom.
Néha úgy beszélek, mint az apámmal, néha úgy, mint egy lakótárssal, néha úgy, mint egy idegennel.
Fényországban ültünk a csodák világában. Semmi nem számított.
Egy volt a lényeg, az őszinteség, s a tiszta gondolatok megalkotása: a színházi próba.
A varázsló most a Jóisten pálcájával figyel ránk, de nem ró meg és örök segítségét minden barátja tiszteli.

Ez íródott minden Szent Iván éjek éjjelén az egyik legkedvesebb barátom,
Gémes János Dixi emlékére.
A Jóisten áldjon meg!
Örök szeretettel gondol rád:
Reisenbüchler Sándor

Molnár Béla 2003 őszén, Dixi halála után másfél évvel írta (BP-Tribün 2003. nov. 1.):

ZENGŐLÉGY PROTOKOLL DÖNGŐLÉGY MÓDRA
A HALÁLHELYES ÚJ DIXINEK
Vodkaosztáshoz fel!

Májusban volt egy éve, hogy Életimádó-Kanboszorka léted ellenére bepucsítottál és porig hajoltál a Kaszásnak. Arcodon mélyenszántó derűvel odakínáltad magad a learatásra.
Uncsi lett az evilági kocsma, hát átfeküdtél egy másvilágiba.
Elég volt a színházi hírponton fortyogás, a maszkabálozás, a szemforgatás és…elváltoztál…hisz színész nem beteg, csak beteget alakít!...színész nem hulla, csak hullagaloppírozik!
Méltóságos-Dixi! Raj-Gádzsó, Goj-Biboldó!
Egy tömegverekedéssel spékelt népünnepély, a majdnem megtestesült hirigvagány, egy neandervölgyi tánctáltos, egy atavisztikus átrázó-állomás, egy fitosorrú, kékszemű, okkult komédiás, egy kváziszent…voltál és maradtál.
Egy Foxi-Maxi, aki Dixi lett…
A budapesti tribün vérfarkasaként, életed utolsó 13 évében már csak kontracigiztél és kontracinkboroztál, ad abszurdum így ellensúlyozván genyóinkat: a bor- és infohamisítókat.
Az intuitív beszéd nagymestereként leközvetítetted a Kreátorral zajló derbinket.
Hajnalcsillag a fejemben, Délkereszt a szívemben: tanú vagyok rád!
Krisnáztál, Kronoszoztál, Krisztusoztál, Krampuszoztál szakmányban. Ó, hogy nyalom a szemfeneked, te kreatív -  kretén, bohém  - fenomén!
Dikk! Amúgy meg, mi az Istennyila patvara is az az Ördög? Milyen Krisztus is az az Antikrisztus?
Szinte ez volt a kérdése minden találkozásunknak.
Jelelj Világmocsadék-Locsadékcsont, mi a megoldásod?
Hogy áll jelenleg az Armageddon párbaj?
Nélküled ez a város metafizikailag hiányos egy csipetnyit…
JÚLIUSBAN  hantoltuk el azt, amit a @@@ zombibájtoknak szántál.
Elképedve vettem tudomásul, hogy egy ekkora elmemozgató szuperskizót hogyan lakoltathattak be összvissz csak abba az egy koporsódba?
Csokidokizhatnak a Zeppek! Nászrepülnek a hereverő évek!
Legyen minden csillag ereje a tiéd, hogy a beléndek beléd!
De jó, hogy sose voltál nagymacska-bolhás, csak rühes, Oroszlán-Szives!
A még rád váró évmilliókhoz: Boldog Új Életet és Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
Szűkölj bőségben Jancsi-Bébi és Nefelejcs-Lótusz, Ultraibolyántúli–Violám, Kavinton-Kapitányom!
A te rokonszenves rosszad még ma is bebizserget, sőt ráz, mint rákász-makit a fán a kurkászhatnék!


Najmányi László:
A Pilisi Gyermekotthon
Az eredetileg PAX elnevezésű Pilisi Gyermekotthon, az 1700-as évek elején, barokk stílusban épült egykori Beleznay-Nyáry kastély lakója volt Dixi (eddig nem sikerült kiderítenem, hogy pontosan mikor és mennyi ideig. Ha valaki tudja, kérem írja meg – NL). Ebben a kastélyban írta Kármán József a Fanni hagyományai című, kultúrtörténeti jelentőségű regényét. Gyakran vendégeskedett a kastélyban Mailáth György országbíró, gróf Andrássy György, Nyáry Pál (Pest megye alispánja), Jósika Miklós, Beőthy László, Degré Alajos és Petőfi Sándor.
Dixivel az 1970-es évek végén látogattunk ide. Bementünk a kastélyba, ahol találkoztunk egy öreg nevelővel, aki még emlékezett rá. Dixi megmutatta a hálótermet, ahol lakott, és a kedvenc búvóhelyét a parkban. Aztán elmentünk a Gerje patak által táplált, akkor víztározónak használt tó partjára (ma horgásztó). Leültünk, elszívtunk egy buddhát, néztük a tájat és ő halkan, mintegy saját magának, Ady verseket szavalt. Sok Ady és József Attila verset tudott kívülről. Kosztolányitól is gyakran idézett.

Az egykori pilisi víztározó, ma horgásztó a gyermekotthon közelében
Meglátogattuk a közeli, a Kr.u. 2-4. században emelt halomsírokat is, ahol Dixi elmondta, hogy éjszakánként sokszor kiszökött ide az intézetből, néha egyedül, néha barátaival, és látta szarmata harcosok szellemeit előpárologni a sírokból. Egyszer pedig talált egy régi, bronz karkötőt is, amikor a gyermekotthonból kicsempészett, világháborús tábori ásóval megbontotta az egyik dombot. A saját farkába harapó kígyót ábrázoló, valószínűleg avar gyártmányú karkötőt sokáig őrizte. Az 1960-as évek végén, a Gellért-hegyi Citadellában rendezett Kex koncerten lopta el tőle az általa Pinokkiónak hívott, ravaszdi illető, akit másnap elütött egy autó a Tabánban. "Mást is találtam ezen a környéken, de nem mondhatom el, hogy mit", mondta Dixi, ahogy ballagtunk vissza rozzant Zsigulim felé.


(Vége a DixiBlog első oldalának. A gyűjtemény a blog 2. oldalán folytatódik)
___________________________________________________

DixiBlog oldalak:
« 1 – 2 3 4 5 6 7 »


Az emlékeket, fotókat és egyéb dokumentumokat kérem a dixiblogger@gmail.com címre küldeni

A blogban található szövegek, kutatási eredmények, dokumentumok utánközlése esetén kérem az átvett anyagok forrásaként a http://dixiblogg.blogspot.hu/ -t feltüntetni! 

Köszönettel: Najmányi László